Tavaly többet, de tudatosan költöttek nyaralásra a magyarok egy felmérés szerint

Tavaly többet költöttek a magyarok nyaralásra, mint egy évvel korábban, és a válaszadók kétharmada szerint fontos, hogy az utazásra szánt kiadásait ne hitelből vagy kölcsönből finanszírozza - derült ki az Intrum legfrissebb európai fogyasztói fizetési jelentéséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.A 2017 őszén készült reprezentatív kutatásban 24 országból 24 401 európai - köztük 1006 magyar - állampolgár vett részt.

    
A közlemény ismerteti, hogy tavaly az előző évhez képest 8,2 százalékkal többet, mintegy 619,9 milliárd forintot költöttek a magyarok a külföldi turisztikai célú utazásokra, a belföldi utazásokra szánt kiadásaik pedig 6,4 százalékkal emelkedtek, megközelítve a 330 milliárd forintot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
    

A nyaralási szokásokat vizsgáló felmérés alapján a rendszeresen spóroló magyarok negyede tesz félre utazásra, amely alacsonyabb, mint az európai átlag. Ennek hátterében a magyarok megtakarítási céljai állnak, a lakosság számára a váratlan kiadásokra való felkészülés a legfontosabb. Az utazási célú spórolás a 18-24 éves korosztály esetén a legmagasabb: a rendszeresen félre rakó fiatalok közel 40 százaléka spórol emiatt. A nyaralási kiadások kézbentartásában pedig a 25-34 éves korosztály a legtudatosabb, a fiatal felnőttek négyötöde utasítja el hitelből vagy ismerősöktől kölcsönkért pénzből utazzon el - derült ki a jelentésből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com