Tavasztól ismét beindulhat a magyar gazdaság?

Meglepő, ám egyben biztató kilátásokat közölt az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése Magyarország számára a második negyedévre. Az EB által készített gazdasági spekuláció szerint ugyanis tavasztól várhatóan ismét növekedésnek indulhat majd hazánk gazdasága.

 

A jó hírek ellenére országunknak még mindig rossz a megítélése a bizottság előtt, a fellendülés dacára ugyanis még mindig 0,1 százalékos GDP romlást valószínűsítenek a 2012-es évre vonatkozóan. Ugyan az Európai Bizottság tavaly ősszel még a kormány terveivel megegyező, mintegy fél százalékos GDP növekedést várt, a pozitív kicsengésű előrejelzés ellenére legfrissebb elemzéseik szerint mégis inkább csökkenés várható a hazai gazdaságban

Mint köztudott, a bizottság 2011 második felére spekulált jövőképe is jóval negatívabb volt a hazai gazdaság valós teljesítményéhez képest. A meglepetést, illetve a váratlan fordulatot Magyarország elsősorban a kimagasló exportteljesítménynek, valamint az agrárium bővülésének köszönhette, ebből kifolyólag emelkedésnek indult és mintegy 1,7 százalékkal bővült a GDP, ám a belső kereslet továbbra is csökkenő tendenciákat mutatott.

Az Európai Bizottság mindezek mellett arra számít, hogy a mezőgazdaság idén kisebb mértékben fog hozzájárulni a magyar GDP-hez és a lakosság fogyasztása sem fog jelentősen megemelkedni, valamint a külső környezet is rosszabb lesz, így az export sem tud olyan mértékben megnövekedni, mint 2011-ben.

Ennek pedig az EB szerint érezhetően negatív hatásai lesznek a növekedési kilátásokra, annak ellenére is, hogy több beruházás miatt – megkezdi a termelést például a Mercedes autógyár – tavasztól a magyar gazdaság végre ismét beindulhat.

A bizottság által közölt legfrissebb álláspontok szerint az idén 5,1 százalékos infláció várható, ami elsősorban az áfa emelkedésének és az egyre növekvő olajáraknak lesz köszönhető.

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com