Te is lehetsz PénzSztár!

Hamarosan indul az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny

PénzSztárEgyre többen ismerik fel, hogy a pénzügyeket éppen úgy meg kell tanulni, mint a nyelvtant vagy a matematikát. Az iskolai oktatásba még nem került be, mint tantárgy, pedig ezekre az ismeretekre, készségekre mindenkinek szüksége van a napi életben.

Több kezdeményezés indult hazánkban az elmúlt időszakban, hogy ezt a hiányt pótolja.

Ezek egyike a "PénzSztár" verseny, amely a 14-20 éves korosztályt célozta meg.

Játékos megmérettetés formájában nemcsak az derül ki, hogy a fiatalok mennyit értenek például a napi hírek gazdasági, pénzügyi rovataiból, hanem tudásukat is fejlesztik, megtanulják az alapvető fogalmakat és megismerkednek a folyamatokkal.

A kezdeményezéshez hamar csatlakoztak szervezők, támogatók. Szervezésre takarékszövetkezetek, takarékbank, biztosítók, egy könyvvizsgáló cég, értékpapírral és más pénzügyi szakterületekkel foglalkozó intézmények vállalkoztak. A versenybíró tisztjét egy budapesti, több évtizede a pénzügyi szakkönyvkiadás terén bizonyított kiadó vállalta.

A versenyben minden középiskolás, tehát nem csak a gazdasági képzésben részt vevők, négy-négy fős csapatba szerveződve indulhat. A jelentkezések még májusban indultak, és az első néhány héten több mint 60 csapat jelezte részvételi szándékát.PénzSztár_jel

A felkészülési anyagokban ajánlott irodalom, ismeretterjesztő tartalmak szerepelnek oly módon, hogy azok átfogó képet adjanak a diákok számára a gazdaság és a pénzvilág működéséről. Ezeket kell a napi hírek anyagával kiegészíteni a versenyzőknek.

A szervezők remélik, hogy a televíziót sikerül megnyerni, s az október és novemberben zajló, 6 fordulós versenyt széles körben is lehet majd követni. A szaksajtó nyitottnak mutatkozott a téma iránt.

Nem közömbösek a díjak sem: a fődíj fejenként 100.000 forint és egy okostelefon a győztes csapat minden tagjának. A II., III. és IV. helyezettek is értékes nyereményekkel térhetnek majd vissza az iskolapadba. A támogatók pedig különdíjakat ajánlottak fel a kiemelkedő teljesítményt nyújtó versenyzők számára.

A "nagy" versenyt online játékok egészítik ki a legnagyobb közösségi oldalon.

www.penzsztar.hu

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com