Telekom: folytatódik a vezetékes hálózatfejlesztés

A megnövekedett "adatéhség" igényli a mobil- és a vezetékes hálózatok kapacitásának továbbfejlesztését, a Magyar Telekom tervei szerint az idén még mintegy 200 ezer új háztartás számára teszi elérhetővé a szélessávú internetet - értékelte a társaság negyedéves adatait pénteki sajtótájékoztatóján Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes.magyar telekomHozzátette: eddig 410 ezer háztartásba jutott el a Telekom, így 2,5 millió háztartásban van szélessávú vezetékes szolgáltatás, ami másodpercenként legalább 30 megabit legfeljebb 100 megabit letöltési sebességet jelent az ügyfelek számára.

A vezetékes hálózatfejlesztésben a hangsúly Budapest és környékén van, júniusban a 12. kerületben kezdődött korszerűsítés, ahol 2017 nyaráig 17 ezer háztartást köt be, vagy fejleszt a távközlési szolgáltató. Zuglóban 22 ezer háztartásba, Óbudán 10 ezer háztartásba vezet be szélessávú hálózatot bevezetni, vagy kapacitást növelni.

Mobilhálózaton tovább terjeszti a vállalat a 4G+-os hálózatát, amely Kelet-Magyarországon 8 megyeszékhelyen és öt városban érhető el 190 bázisállomáson másodpercenkénti 300 megabites mobilletöltési internetes lehetőség. A Telekom folytatja a 4G-s hálózat fejlesztését, a kültéri lefedettség jelenleg 98 százalék, mintegy 2800 településen elérhető a szolgáltatás.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com