Teljesítették a biztosítók a Szolvencia II-höz szükséges adatszolgáltatást

A meghatározott határidőre minden érintett biztosító teljesítette a felkészülési célú, 2014. évre vonatkozó számszerű és szöveges adatszolgáltatást, amely a biztosítási szektorra vonatkozó új, átfogó szabályozás, a Szolvencia II.

rendszerre való átálláshoz szükséges - olvasható a jegybank honlapján.
MNBA tájékoztatás szerint az adatokat a jegybank ellenőrizte, és a feltárt hibák javíttatása után továbbította az európai hatóságnak. A jegybank emlékeztetett, hogy a Szolvencia II. Európa szerte 2016. január 1-jétől lép életbe. Az új rendszer alapja a bankoknál már korábban bevezetett kockázatalapú tőkekövetelmény-számítás, amely fejlett kockázatkezelési és matematikai módszerekkel szolgálja a biztosítók hosszú távú fizetőképességét, úgynevezett szolvenciáját.

Annak érdekében, hogy a biztosítók az új szabályozás bevezetése előtt megismerkedjenek az EU szinten egységes adatszolgáltatás tartalmával, és felkészüljenek azok előállítására, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014 januárjában felkérte a biztosítókat az európai hatóság által kiadott iránymutatások szerint meghatározott információk benyújtására.

Az MNB 2015 tavaszán összesen 11 alkalommal tartott technikai konzultációt a piaci szereplők részére, melyek keretében sor került a felmerülő kérdések megvitatására, valamint a tapasztalatok és célszerű lépések ismertetésére.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com