Tesco: összesen tizennyolc áruház zárt be

Összesen 18 áruház (öt hipermarket és 13 kisbolt) zárt be a munkavállalók sztrájkja miatt szombaton - közölte a Tesco sajtóosztálya az MTI-vel.A közlemény szerint az országban működő 206 áruházból jelenleg 188 van nyitva és 18-at azért zártak be, mert  azokban "nem biztosított a vásárlók megfelelő színvonalú kiszolgálása". Mint írták, nincs nyitva a balatonboglári, az ózdi, a paksi, a sátoraljaújhelyi, Székesfehérváron a Palota utcai, Győrön a Hunyadi utcai, a Hédervári utcai, a Lajta utcai és a Herman Ottó utcai, Szombathelyen a Gazdag Erzsi utcai, illetve Debrecenben a Szentgyörgyfalvi utcai áruházuk.

    
Zárva tart továbbá a fővárosban az Ady Endre utcai, az Andor utcai, a Bartók Béla utcai, a Fehérvári úti, a Hasadék utcai, a Vihar utcai és a Szent László utcai áruház - tették hozzá. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete pénteken 16 órától 24 óráig sztrájkolt, szombatra pedig 10 órától 24 óráig hirdették meg a munkabeszüntetést.
     

A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Követelik továbbá az alvállalkozók által foglalkoztatott külső munkaerő létszámának 15 százalékos korlátját a teljes munkavállalói körön belül, valamint a Tesco költségvetéséből a munkaeszközökre fordítható összeg 30 százalékra emelését a jelenlegi 13 százalékról.


A munkáltató szerint pénteken a Tesco áruházak 10 százaléka zárt be a sztrájk miatt, a bezárt boltokkal együtt az áruházak 25 százalékában volt tapasztalható valamilyen fennakadás. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Tesco alapszervezetének elnöke szombaton az MTI érdeklődésére azt mondta, hogy a pénteki munkabeszüntetés mértékéhez hasonló a szombati is, talán egy kicsivel többen vesznek részt benne. Ugyanakkor szombatra több diákmunkást állított be a Tesco, ezért Karsai Zoltán arra számít, hogy a kasszáknál gyorsabban haladhat a sor, mint pénteken.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com