TIM: a távhőszámlák után is jár az energiatámogatás

A távhőszámlák után is jár az energiatámogatás: áram- és gázfogyasztásukon túl a távhőfelhasználásból származó költségnövekményük részleges kiváltására is igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást a feldolgozóipari kkv-k - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az MTI-vel pénteken.Azt írták, hogy az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli szankciók okozta energiaválság drasztikus áremelkedéshez vezetett Európában. A kormány a családokat az átlagfogyasztás szintjéig fenntartott rezsicsökkentéssel védi meg. A káros hatásoknak leginkább kitett energiaintenzív feldolgozóipari kis- és középvállalkozások (kkv) talpon maradását célzott támogatási program segíti - írták.
    

A tájékoztatás szerint a cégek negyedik negyedéves rezsiköltségeik növekményének feléhez igényelhetnek majd állami hozzájárulást. A felhívás módosításával az áram- és gázszámlák többlete mellett a megemelkedett távhőkiadások részleges átvállalása is lehetővé vált. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy 2024 végéig energiahatékonysági beruházást hajtanak végre. A programban vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a fejlesztési hitelhez kapcsolódó önerő kiegészítéséhez.
    

A kormány idén és jövőre 100-100 milliárdos keretösszeget biztosít a cégek működőképességének megőrzéséhez. A munkahelyek megtartása mellett a program a kkv-k rezsiterheinek tartós mérsékléséhez, a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul - írták. A TIM közölte: a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program részletei az energiatamogatas2022.hu oldalon érhetők el, a regisztráció 2022. október 20-án indul.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com