TIM: egész nyáron 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon

Idén június-augusztusban fordult elő először, hogy háromhavi átlagban 4,7 millió fölött alakult a foglalkoztatottak száma. Éves összevetésben 62 ezres bővüléssel rekordszintre nőtt az elsődleges munkaerőpiacon dolgozóké is - emelte ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).A minisztérium csütörtöki közleménye hangsúlyozza: a foglalkoztatási adatok jelzik, hogy a járványhelyzetben és a háborús gazdasági helyzetben is eredményes a kormány a válságkezelése.

Az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók azonban tovább mélyítik a gazdasági és energiaválságot, ezért a kormány új munkahelyvédelmi akciót is tervez.
    

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája a KSH friss gyorstájékoztatója szerint a 75 százalékot közelíti. A munkanélküliségi mutató 2010 óta a harmadára csökkent, az uniós átlagnak hozzávetőleg a fele. Idén nyárra a tavalyi év azonos időszakához képest 34 ezerrel kevesebben voltak állástalanok. A fiatalok körében a múlt évtized eleji harmincról tíz százalék alá szorult vissza a munkanélküliségi ráta - emeli ki a TIM.
    

Kutnyánszky Zsolt iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: "Magyarország 2010 óta az európai sereghajtók közül az uniós élmezőnybe lépett előre a foglalkoztatásban. A sokasodó nemzetközi válságjelenségek ellenére az elmúlt hónapok adatai is kedvező munkaerőpiaci folyamatokról tanúskodnak.


A hazai foglalkoztatottság több mutatóban is rekordszintekre emelkedett, de minden jel arra mutat, hogy nehéz időszak elé nézünk. A kormány a magyar családok létbiztonságának megóvása érdekében munkahelyvédelmi akciótervet indít, és már döntött az energiaintenzív szektorok vállalkozásainak támogatásáról".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com