TIM: egyre több bejelentés nélkül foglalkoztatott jogviszonya rendeződik

A kapcsolódó törvénymódosítás tavaly tavaszi elfogadása óta 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.Kutnyánszky Zsoltot idézve a TIM csütörtökön az MTI-vel azt közölte, hogy a jogsértésen ért munkaadók bő egy esztendeje kötelesek jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. "A kormány kiemelt célja a jogszerű foglalkoztatás elősegítése, a gazdaság további fehérítése. Az intézkedés felszámolja a jogkövető vállalkozások versenyhátrányát, csökkenti a munkavállalók kiszolgáltatottságát" - tette hozzá az államtitkár.
    

A tárca azt írta, hogy az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére újította meg a munkaügyi ellenőrzés korábban negyedszázadon át változatlan szabályrendszerét. A hatóság a jogsértés feltárását követően a kárt szenvedett munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót a mindenkori minimálbér mértékéig. Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, amivel több társadalombiztosítási ellátásra is jogosulttá válnak, és meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük.


Az új rendelkezés megszünteti a jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a dolgozóik kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. A tavaly március elsejével életbe lépett előírás a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti is a gazdaságot - jelezték.
     

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése rugalmasabbá és hatékonyabbá vált, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosítja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket. A cél elsősorban nem a bírságolás vagy szankció elrendelése, hanem a jogszerű foglalkoztatást elősegítő látásmód erősítése. Az intézkedésnek köszönhetően a munkaügyi bírságok száma nagymértékben csökkent, miközben a hivatalos bejelentések száma érdemben emelkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerében - tudatták.
     

Az iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkár kifejtette: "a munkaadók a munkaviszony létesítését legkésőbb a dolgozó munkába lépéséig kötelesek bejelenteni a NAV felé. Az ügyfélkapun keresztül újabban mi magunk ellenőrizhetjük, hogy ez valóban megtörtént-e. A jogviszony lekérdezésének pontos módjáról a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság honlapján elérhető segédletből tájékozódhatunk. Lassan célegyenesbe ér a jogszerű foglalkoztatás nyári célvizsgálata, az eredményekkel hamarosan jelentkezünk. A Technológiai és Ipari Minisztérium Legyen oké! jelmondattal országos kampányt is indított, amely a munkaügyi szabályok mellett a munkavédelmi előírások betartására hívja fel a figyelmet."


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com