TIM: közel kilenc százalékkal nőttek a reálbérek az idén

A járvány, a háború, a háborús gazdasági válság és háborús infláció ellenére tovább nőttek a reálbérek, közel kilenc százalékkal növekedtek a reálkeresetek az év első öt hónapjában, ezzel 113 hónapja töretlenül tart a reálbérek emelkedése Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn az MTI-vel.A bruttó és nettó bérek egyaránt 18,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a magas bérdinamikához a minimálbér, a szakmunkás bérminimum növekedésén, valamint az előre ütemezett közszféra béremeléseken túl a versenyszféra keresetemelései is nagymértékben hozzájárultak. A fizetések vásárlóerejét védik az árstopok és a rezsicsökkentés fenntartása.
    

A közlemény szerint 2022. január-májusban a 2010-es év azonos időszakához képest a bruttó keresetek 147,6 százalékkal, a nettó keresetek kedvezmények nélkül 152 százalékkal, a családi kedvezménnyel számolt nettó keresetek pedig csaknem 161 százalékkal emelkedtek. A 2010 és 2021 között a reálkeresetek emelkedése kedvezmények nélkül 66,6 százalék, a kedvezmények figyelembe vételével 72,7 százalék volt. 2021-ig 93,3 százalékkal nőtt az egy gyermeket nevelők kereseteinek reálértéke, a kétgyermekeseké 124,6 százalékkal, a háromgyermekeseké pedig 128,6 százalékkal emelkedett.
    

Idén januártól közel 20 százalékos emelkedést követően a minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra nőtt Magyarországon, ami a régiós országok mindegyikénél magasabbnak számít. A kötelező legkisebb keresetek a 2010-es szint csaknem háromszorosára nőttek, így a minimálbér már magasabb, mint tizenkét éve az átlagbér volt. Idén ismét kétszámjegyű bérnövekedés valósulhat meg, amelyet az év eleji kedvező konjunktúra, a bérminimumok várható emelésének tovagyűrűző hatása mellett a közszféra bérfejlesztései is ösztönöznek.
    

A foglalkoztatottak száma tavaly nyár óta 4,7 millió körül alakul, Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor. A munkanélküliségi ráta a baloldali kormányzás utolsó évéhez képest nagyjából a harmadára csökkent. Az álláskeresők számában az elmúlt hónapokban regisztrálták a valaha volt legalacsonyabb értékeket és folytatódik a munkaalapú gazdaság kiépítése, hiszen a kormány kiemelt vállalásai közé tartozik a teljes foglalkoztatás megvédése - olvasható a TIM közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com