TIM: Magyarországon nagyon fontos a gépipar

Magyarországon nagyon fontos a gépipar, hiszen gyakorlatilag minden egyes további ágazatnak az alapját azok a berendezések képezik, amelyeket a gépipari vállalatok gyártanak - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) helyettes államtitkára a II. Magyar Ipari Célgép Nagydíj díjátadóján kedden Budapesten.Nagy Ádám, az iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkár közölte, a pályázatok elbírálása, a díjak odaítélése jelentős fejtörést okozott a zsűrinek.

Mindezt a helyettes államtitkár úgy értékelte, hogy van egy nagyon erős tudásbázis, ami Magyarországot tovább viheti azon az úton, amelyet az ország ipari fejlődésével összefüggésben megfigyelhettek a 2010-es években és most a 2020-as évek elején.
    

Ugyanakkor arra is kitért, hogy 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben is rendkívül sok kihívással kell szembe nézni. Először a koronavírus-járványt emelte ki, amely felhívta a figyelmet az önellátás fontosságára. "Tavaly kezdett begyűrűzni az energia- és a nyersanyagárak drasztikus emelkedése, ezekkel szoros kapcsolatban az élelmiszerárak és az infláció növekedése. 2021. második felében az ország olyan gazdasági környezetbe került, amelyet csak az igen stabil alapokon nyugvó gazdaságok tudnak gond nélkül venni" - fogalmazott a helyettes államtitkár.
    

Idén pedig a szomszédos országban, Ukrajnában háború tört ki. Ez azon túl, hogy befolyásolja az emberek életét, a gazdaságra is nagy hatással van. Példaként említette, hogy ellátási, szállítási láncok szakadtak meg, a kőolaj- és földgázellátás instabillá vált. Kiemelte, ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy az ezeket megelőző években a magyar gazdaság egy olyan stabil alapra, felívelő pályára került, amelyet már a nemzetközi fórumok is elismertek. A rendezvényen elhangzott, hogy a versenyre, amelyet januárban írta ki, 61 pályamű érkezett. A díjakat délután adják majd át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com