Tíz százalék felett bővült a belföldi turizmus tavaly

Újabb rekordot döntött a belföldi turizmus tavaly, a Szallas.hu előzetes adatai alapján tavaly a forgalom 10 százalék felett bővült 2015-höz képest - derül ki a portál legfrissebb, MTI-nek megküldött elemzéséből. Az eredményekhez a kiemelkedő nyári szezon és a megszokottnál erősebb szeptember egyaránt hozzájárult. A Szallas.hu 2016-ban 16 milliárd forint értékben közvetített szállást, és fennállása óta tavaly nyáron regisztrálta az egymilliomodik foglalását. Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója a közleményben elmondta: a 2016-os évben az erős nyári szezon segítette a további növekedést, a szállásadók éves árbevételének több mint fele a nyári hónapokra esett.



Az adatokból az is kiderül, hogy több volt az utazásra költhető jövedelem, ami az igényesebb szálláshelyek irányába tolta a foglalásokat, a szálláshelytípusok között a hotelek bővültek legnagyobb mértékben - mondta. Tavaly kiemelkedő volt a szeptember, és a karácsonyi időszakban is jelentős - a szilveszteri forgalomhoz mérhető - felfutás volt.

Kitért arra, hogy tavaly még inkább jellemző volt a belföldi vendégekre, hogy 1-2 napra iktattak be pihenőt. A legnépszerűbb települések dobogós helyein nem volt változás: sorrendben Budapest, Siófok, majd Hajdúszoboszló következett, míg a megyék között Pest, Somogy és Heves bizonyult a legjobb vendégfogónak.

Tavaly a szállásfoglalások kétharmada online csatornán történt, ráadásul egyre többen intézték nyaralásukat mobil eszközről, minden 5. vendég okostelefonról, vagy tabletről választotta ki szálláshelyét. A kikapcsolódásra vágyók 2016-ban vagy nagyon előre gondolkodtak, vagy az utolsó pillanatra hagyták a szálláshelyek intézését, így az utolsó pillanatos és a 90 napos előfoglalások erősödtek a legjobban. A vendégek ezzel egyre nagyobb kihívás elé állították a szálláshelyeket, hiszen a jól tervezhető 30-40 napos foglalások részaránya csökkent - tette hozzá Szigetvári József.

A belföldi foglalások közel háromnegyede 50 ezer forint alatti volt, míg 20 százalékuk 50-100 ezer forint közötti. A Szallas.hu adatai szerint 2015-höz képest közel 25 százalékkal többször került elő a SZÉP-kártya fizetéskor, az átlagos foglalási érték ezzel 51 732 forint volt. Az idei kihívások között említette, hogy 2017-ben a belföldi szálláshelyek és települések a várható áremelkedés okán egyre nagyobb versenyben lesznek a környező országok turisztikai célpontjaival, így kulcskérdés lesz, hogy az emelkedő forgalmat a megfelelő fejlesztés tudja-e tovább növelni, vagy a belföldi vendégek újra a külföldi utazás felé fordulnak.

A Szallas.hu öt kontinensen csaknem százezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti, a honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy 1 500 000 látogató keresi fel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com