Tízéves csúcson az ingatlanfejlesztések az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület szerint

Az MTI-nek elküldött előrejelzés szerint az összes projekt beruházási értéke meghaladja az 1,75 milliárd eurót, azaz az 560 milliárd forintot.

A 2016-2017-re az IFK tagjai által vállalt 1 millió négyzetméternyi beruházás 41 százaléka iroda, 34 százaléka lakás, 16 százaléka kereskedelmi, 8 százaléka ipari, logisztikai, 1 százaléka pedig szállodafejlesztés.



Takács Ernő, az IFK elnöke a közlemény szerint elmondta: 2014-ben háromévi folyamatos visszaesés után először volt növekedés az ingatlanfejlesztésben Magyarországon, de akkor a 2004-es szintet is alig haladta meg a piac.

Akkor 139 millió eurós fejlesztésbe, 71 ezer négyzetméter munkálataiba vágtak bele az IFK-tagok, vagyis még nagyon messze volt a 2008-ban mért 1,31 milliárd eurós csúcsteljesítmény.

A tavalyi év végén megkezdődött, idén realizált fellendülést hatalmasnak nevezte a szakember, és megjegyezte, hogy ekkora fejlődés az ingatlanfejlesztési ágazatban az elmúlt tíz évben nem volt.

Az ingatlanfejlesztés ismét egyre jelentősebb nemzetgazdasági tényező, amely nagy növekedési potenciállal rendelkezik - mondta. Takács Ernő szerint az új lakások áfájának csökkentése, a csok és a költségvetés stabilitása miatt kapott ekkora lendületet a piac. Kiemelte: nemzetgazdasági szempontból fontos lépés volt az újépítésű lakások értékesítését terhelő áfa csökkentése, amely azonban csak határozott időre, 2019-ig szól.

Az intézkedés meghosszabbítását az IFK tagok szerint érdemes megfontolni a makrogazdaságra és a piacra gyakorolt kedvező hatására tekintettel. Az IFK előrejelzése szerint az idén megvalósított és a 2017-ben indított projektek alapján Magyarország az élre is törhet a közép kelet-európai ingatlanpiacon.

A legnagyobb fejlesztések között kiemelik a 2016 júniusában átadott neoklasszicista palotát, a Váci1-et, amely a Horizon Development beruházása. Ugyanehhez a céghez köthető a Promenade Gardens, a Váci úti irodafolyosó legmagasabb műszaki tartalmú, fenntartható irodaháza, amely a jövő év végén lesz kész.

A 2017-ben átadásra kerülő fejlesztések közül kiemelik az Ericsson székházat és az Ibis Styles Budapest Airport Hotelt, amelyek a WING Ingatlanfejlesztő és Beruházó Zrt. beruházásai a Magyar Telekom 2018-ra elkészülő új székháza mellett. A Futureal csoporthoz tartozó Cordia 8 helyszínen 1500 újépítésű okos otthon fejlesztését jelentette be, a Budapest ONE Business Park (Futureal) irodaprojekt mellett.

Nemzetközi nagydíjas a Corvin Sétány, amely világviszonylatban is egyedülálló fejlesztési koncepció eredménye. Az InfoGroup a Bartók Udvart, a Dél-Buda irodaépület együttesét, a régió egyik legsikeresebb fejlesztését fogja átadni. Az IFK 2009-ben jött létre a legnagyobb magyarországi ingatlanfejlesztők részvételével, feladata a Magyarországon működő, nemzetközi szinten is elismert ingatlanfejlesztő társaságok közös érdekeinek képviselete.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com