Tízmilliárdos túlárazást állapított meg az Integritás Hatóság egy uniós projekt kapcsán

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt feljelentést tesz az Integritás Hatóság, miután lezárta vizsgálatát a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (RSZTOP) keretében lezajlott négy, uniós támogatású projekt ügyében. A vizsgálat a négyből két projektben összesen 10,2 milliárd forintos túlárazást állapított meg.Az Integritás Hatóság az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a támogatást nyert Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) olyan beszállítókkal dolgozott, amely cégek extrém módon túlárazott összegben számoltak el alapvető élelmiszertermékeket.

Mindezen túl a közbeszerzési eljárás során a három ajánlattevő egymással potenciálisan összejátszva határozta meg a beszerezni kívánt termékek árait - tették hozzá.

A hatóság az eljárásai alapján valószínűsíti, hogy az egyik projekt (RSZTOP-1.1.1-16-2016-00002) esetében a Halker Kft. vezette konzorcium 70 százalékkal, azaz bruttó 7,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat, míg a másik projekt (RSZTOP-4.1.1.-16-2017-00001) esetében a Káta-Mill Plusz Kft. 37 százalékkal, azaz bruttó 2,6 milliárd forinttal túlárazva károsította meg a rászorulókat.

A hatóság értékelése szerint nagy részben ezek a cégek felelősek azért, hogy 38 százalékkal, számszerűen 1,4 millió csomaggal kevesebbet kaphattak a rászorulók; a felelőtlen gazdálkodás folyományaként 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztottak csak ki - írták.

Az élelmiszercsomagokba szánt egy kilogrammos kristálycukrot az SZGYF a KSH által mért bruttó fogyasztói árak majdnem ötszöröséért vásárolta meg, az átlagosan 266 forintos kristálycukrot 960 forintért szerezték be már a program kezdetekor, amelynek ára öt évvel később 1036 forintra emelkedett (szemben az akkor 262 forintos átlagárral).

A közleményben idézték Biró Ferencet, az Integritás Hatóság elnökét, aki a vizsgálat eredményét értékelve úgy fogalmazott: "joggal vonja maga után az egész társadalom felháborodását, hogy ezekben a visszaélésekben szerepet játszó emberek azokon nyerészkedtek, akik a legjobban rászorulnak és akik védtelenek, az időseken és a szegényeken. A két cég nevével fémjelzett hálózat gyakorlatilag 10,2 milliárd forintot lopott el a szegényektől. Az ügy ékes példája annak, amit gyakran hangoztatok a nyilvánosság előtt: a hatalommal való visszaélés és a korrupció éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegeket károsítja meg".

Biró Ferenc szerint "valószínűleg sajnos ez az ügy is egy lesz a sok közül, amelyekben mire érdemi előrelépés történik, addigra az elkövetők és az ellopott pénz nyomtalanul eltűnnek, gyakorlatilag következmény nélkül".

Az Integritás Hatóság elnöke ugyanakkor hozzátette: "a megfelelő jogkörökkel felruházva a hatóság időben és teljeskörűen fel tudja tárni az ilyen ügyeket, végig tudja vinni ezeket az eljárásokat, vissza tudja szerezni az ellopott pénzt és segít felelősségre vonni a bűnösöket, ezért is elengedhetetlen a hatóság jogköreinek mihamarabbi rendezése".

A négy vizsgált, SZGYF-hez kapcsolódó projekt összesen 31,2 milliárd forint támogatást kapott, ebből 85 százalék európai uniós forrás volt. Az érintett projektek megvalósítási időszaka a 2016. október 1. és 2023. december 31. közötti időszakra esett - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com