Több hiányosságot is talált a GVH az online kereskedelemben a fogyasztói vélemények közlésénél

Több hiányosságot is talált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a hazai online kereskedelemben a fogyasztói vélemények megjelenítésénél, ezért ajánlásokat tett közzé a helyes gyakorlatok elterjedése érdekében; ezek egyikében arra hívja fel a figyelmet, hogy a kereskedő honlapján nem válogathatja ki kizárólag a pozitív értékeléseket - derült ki a GVH szerdai közleményéből.A GVH az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózattal (CPC) együttműködve, különböző szektorokban - ruházati termékek, sportszerek, kozmetikumok, könyvek, szállásfoglalás, utazásszervezés - vizsgálta a fogyasztói értékelések megjelenítését.
    

Hangsúlyozták, hogy az összehangolt akció európai tapasztalatainak összesítése ugyan még folyamatban van, ugyanakkor a GVH a hazai platformok gyorselemzése alapján több hibát is feltárt. Egyebek mellett megemlítik, hogy csak kevés kereskedő osztja meg a weboldalán a fogyasztói értékelések összesítésének (pontszám vagy csillagozás) szempontjait, ezért az értékelés folyamata a fogyasztók számára általában nem ismerhető meg. Úgyszintén problémát okozhat, ha a kereskedő csak néhány - jellemzően pozitív - fogyasztói véleményt tesz közzé szolgáltatása népszerűsítésére. A GVH ugyanakkor követendő, pozitív példákat is talált a gyorselemzés során, amelyeket beleépített javaslataiba.
    

A hatóság ajánlásában felhívta a figyelmet arra, hogy a termékekkel vagy szolgáltatásokkal szerzett, online térben megosztott tapasztalatokban más fogyasztók megbíznak, és hasznosíthatják vásárlási döntéseikhez. Ezért minden olyan értékelésnek, amelyet valamely szolgáltató fogyasztók által közzétett értékelésként mutat be, hitelesnek kell lennie, azaz valós fogyasztói véleményeket, megállapításokat és tapasztalatokat kell tükröznie.
    

Érdemes egyértelművé tenni a fogyasztók számára a GVH szerint, hogy a kereskedő platformját vagy az azon megvásárolható terméket, szolgáltatást értékelik. A kereskedő nem válogathatja ki kizárólag a pozitív értékeléseket - írták. Ha a kereskedő úgy dönt, hogy egyes pozitív fogyasztói véleményt mint marketingeszközt a honlapján kiemelten is megjelenít, biztosítania kell a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Így nem hallgathatja el, ha a céggel, annak termékével vagy szolgáltatásával kapcsolatosan kevésbé kedvező tapasztalatokról is beszámolnak a fogyasztók.
    

A GVH arra is kitért, hogy a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény a fogyasztói értékelésekkel kapcsolatban új rendelkezésekkel egészül ki, melyeket 2022. május 28-tól kell alkalmazni. Ettől az időponttól a terméket érintő jelentős információnak fog számítani, hogy a vállalkozás - ha úgy dönt, hogy közzétesz fogyasztói véleményeket - miként biztosítja, hogy a közzétett értékelések a terméket ténylegesen használó vagy megvásárló fogyasztóktól származnak.
    

Jogsértő gyakorlatnak fog számítani, ha egy vállalkozás azt állítja, hogy a termék értékelését olyan fogyasztók nyújtották be, akik azt ténylegesen használták vagy megvásárolták, anélkül, hogy észszerű és arányos lépésekre kerülne sor annak ellenőrzésére, hogy az értékelések ilyen fogyasztóktól származnak-e. Szintén jogsértő gyakorlatnak fog számítani, ha a termékek népszerűsítése érdekében valótlan fogyasztói értékeléseket vagy ajánlásokat adnak, vagy ezzel mást megbíznak, esetleg a fogyasztói értékeléseket vagy közösségi médiában történő ajánlásokat valótlanul mutatnak be - közölte a versenyhivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com