Több mint 160 Pest megyei kis- és közepes vállalkozás fejlesztését segíti a kormány

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak - hangsúlyozta Varga Mihály a dabasi székhelyű Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán a tárca hétfői közleménye szerint.

A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően.
A járvány elleni védekezésben Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes volt, számolni kell azonban azzal, hogy a járvány az idei évben visszaesést okoz a magyar gazdaságban - fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány intézkedéseinek középpontjában a munkahelyek védelme, a családok megélhetésének, valamint a vállalkozások talpon maradásának támogatása áll. Pest megyében, ahol a regisztrált hazai kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez.

    
Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés - közölte a miniszter. Ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja - tette hozzá.


A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - ismertette Varga Mihály.
    

A Metal 99 Kft. 384 millió forintot meghaladó beruházásához több mint 173 millió forint támogatást nyert el a Pénzügyminisztérium által meghirdetett pályázaton. A fejlesztéssel a vállalkozás modernizálja gépparkját, bővíti kapacitásait. A cég olyan közlekedési vállalatok beszállítója, mint a BKV, a Mahart, a MÁV vagy az egyes megyeszékhelyek tömegközlekedéséért felelős társaságok.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com