Több mint 2300 kertet műveltek meg az idén a legszebb konyhakert címért versengők

Minden eddiginél több, azaz 366 településen 2351 kertet műveltek meg az idén a Magyarország legszebb konyhakertje vetélkedőn, és a versengés keretében több mint 16 ezren járultak hozzá kétkezi munkájukkal a minél szebb összkép kialakításához - mondta el Kovács Szilvia, a program ötletgazdája és főszervezője az MTI-nek.Tájékoztatása szerint összesen 5 országból érkezett kertnevezés, így a határainkon túlról Romániából, Szerbiából, az Egyesült Királyságból és az USA-ból, összesen 35 településről - tette hozzá. Közülük 96 településről 240 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 7 kategóriában összesen 72 Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat osztottak ki. A nyertesek elismerésül egy kisplasztikát, a karcagi Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász művét kapták jutalmul.      


Kovács Szilvia kitért arra is, hogy a 2017-es vetélkedőt "Hasznos rovarokat a kertbe" mottóval hirdették meg, hogy minél több rovarbarát kert kialakítására ösztönözzék a nevezőket. A főszervező elmondta: "A legszebb konyhakertek" program 2012-ben Karcagról indult mindössze 22 nevezéssel. 2013-tól országossá bővült, akkor 60 településről 939 nevezés érkezett, a kertművelők száma pedig még nem érte el a kétezret. Így öt év alatt a települések száma meghatszorozódott, a kertnevezések közel két és félszeresére nőttek, míg a kertművelők "serege" nyolcszorosára szaporodott.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com