Több mint 30 milliárd forint értékű pályázat munkahelyi képzésekre

Összesen 31,5 milliárd forint értékben jelentek meg munkahelyi képzési pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A nagyvállalatok számára 18,5 milliárd forint, míg a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 13 milliárd forint az elérhető keretösszeg - mondta el az MTI-nek Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásért felelős államtitkár.A nagyvállalatok március 12-től, a mikro-, kis- és közepes vállalatok március 13-tól nyújthatják be a támogatási kérelmeket.

A mikro-, kis- és középvállalkozások 3 és 50 millió forint közötti, a nagyvállalatok 10 és 100 millió forint közötti összegre nyújthatnak be támogatási kérelmet.

    
Az államtitkár hangsúlyozta: kiemelt cél, hogy a vállalkozások a támogatásokból az Irinyi Tervben szereplő ágazatokhoz, illetve az Ipar4.0 és az infokommunikációs technológiák (IKT) területéhez kapcsolódó képzéseket valósítsanak meg. A pályázati felhívásokkal a kormány célja, hogy azon alacsonyabb iskolai végzettséggel és átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottak alkalmazkodóképessége javuljon, akik a folyamatosan változó gazdasági és technológiai feltételekhez nehezebben alkalmazkodnak.


Ezeknek a munkavállalóknak a bevonása jelenleg alacsonyabb mértékű, mint a magasabb iskolai végzettségű, magasabb átlagkeresettel rendelkező foglalkoztatottaké. Az elnyert támogatások a számos ágazatban és megyében jellemző munkaerőhiány vállalati kezelését teszik lehetővé, ami által az álláskeresők és közfoglalkoztatottak tartósan elhelyezkedhetnek a versenyszféra különböző területein.
    

A nagyvállalati képzésekbe álláskeresők, közfoglalkoztatottak és inaktívak bevonása kötelező, a mikro-, kis- és középvállalkozások számára pedig ennek lehetősége biztosított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com