Több mint 4,3 milliárd forint idén lejáró egyenleg van még a SZÉP-kártyákon

Több mint 4,3 milliárd forint idén május 31-én lejáró, 2016-ban kapott juttatás van még a Széchenyi Pihenőkártyákon - derült ki az MTI által megkérdezett kártyakibocsátók tájékoztatásából.A fel nem használt pénzek automatikusan visszakerülnek a befizető munkáltatók bankszámláira. Az OTP által kibocsátott SZÉP-kártyákra 2016-ban feltöltött 77,2 milliárd forintnak több mint a 95 százalékát április közepéig már felhasználták.

Így 243 ezer dolgozónak több mint 3,3 milliárd forintot kell még elköltenie május 31-ig.

    
Az év első három hónapjának eredményeiről Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágvezetője elmondta: január-márciusban közel 25 milliárd forint feltöltés érkezett az OTP SZÉP-kártyákra, ez mintegy 12 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A K&H Banknál közel 460 millió forint lejáró összeg van a SZÉP-kártyákon. Az összeg legnagyobb része a szállás zseben található, ezt követi a vendéglátás és a szabadidő zseb. Idén az első negyedévben közel 2 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok, a vendéglátás alszámláról fizették ki a legtöbbet, ezt követi a szálláshely, majd a szabadidő alszámla - írták.
   

Az MKB SZÉP-kártyákon április közepén 42 700 munkavállalónak van lejáró egyenlege a 2016-ban nyújtott 13,6 milliárd forint munkáltatói juttatásból. Másfél hónappal a lejárat dátuma előtt 587 millió forint vár felhasználásra, amely 4 százaléka az eredeti keretnek. Ez átlagosan fejenként 13 700 forint - közölték. Az alszámlák közül a szálláshelyen 239 millió forint, a vendéglátáson 206 millió forint, míg a szabadidőn 142 millió forint az elköltésre váró összeg. A kártyákon maradt összeg az elmúlt években átlagosan 5-6 ezer forint volt fejenként az MKB Banknál.
    

A kártyakibocsátók május végéig folyamatosan figyelmeztetnek a közelgő határidőre, és közölték azt is: a határidőig történő felhasználásnak kedveznek a közelgő április végi és május 1-jei 4 napos illetve a május 21-i 3 napos hosszú hétvégék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com