Több mint 4 milliárd forintos fejlesztést valósított meg állami támogatással az Univer Product Zrt.

A kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. 4,3 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését 2,1 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - jelentette be a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kecskeméten.Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán a miniszter kiemelte: a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások játsszák, amelyek megfelelő szakmai tudással bírnak, képesek alkalmazkodni a piac igényeihez, és ezeknek a termékeik és gyártásuk folyamatos fejlesztésével felelnek meg.     


Ezért indította el a kormány 2015-ben a nagyvállalati beruházási támogatási programot, amely eddig 49 vállalkozás több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházását segítette elő, és összességében közel 1650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá. Varga Mihály elmondta: az Univer Product Zrt. kizárólag magyar alapanyagokból állítja elő mintegy 1300, több esetben is kategóriája legjobban keresett termékeit, és több száz hazai őstermelőnek ad ezzel biztos megélhetést.




Az Univer - 2016-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe is felvett - termékei a Piros Arany és az Erős Pista olyan szimbólumok, amelyek egy gazdasági integrációt fejeznek ki, egy olyan integrációt, amiben állam, önkormányzat, beszállítói partnerek és munkavállalók mind közösen vesznek részt - tette hozzá. A magyar gazdaság eredményeiről szólva elmondta: az első fél év adatai azt mutatják, hogy Magyarországon bővült a foglalkoztatás, a belső kereslet tovább élénkül, a bérek 12,5 százalékkal nőttek. A foglalkoztatási adatok szerint jelenleg 4,3-4,4 százalék a munkanélküliség, 2010 óta 710 ezerrel több munkahely van az országban.    


Kiemelte: mindez egyezik a kormány szándékaival, hiszen csak annak a gazdasági növekedésnek van értelme, amelyet mindenki közvetlenül is megtapasztalhat. A kormány célja az, hogy a családok életminősége jobb legyen, lehetőségei nőjenek, és egyre bátrabban tervezhessék jövőjüket. A miniszter elmondta: a dél-alföldi régió legfejlettebb megyéje, Bács-Kiskun az elmúlt években az egy főre jutó bruttó hazai termék növekedési ütemében lehagyta az ország legfejlettebb megyéit.


A megyék rangsorában 2010 óta hat helyett javított, és ezzel Magyarország nyolcadik legfejlettebb megyéje lett, míg a foglalkoztatási mutatói jobbak az országos átlagnál. Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte: az Univer, az egykori kis szövetkezet közel hét évtizedes története egyben Kecskemét történelme is. Mint mondta, a város vezetése nem várt a csodára, hanem megteremtette azt. Így lett Kecskemétből, a mezővárosból ismert és elismert ipari központ, egyben a hazai gazdaság egyik motorja, az Univerből pedig    


Európa prémiummárkás, élelmiszeripari "nagymogulja" - fogalmazott.  Mólitorisz Károly vezérigazgató az ünnepségen hangsúlyozta: az Univer Product Zrt. közel 4,3 milliárd forintos beruházásával 140 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza éves nyers paradicsom-feldolgozó kapacitását. Termékeiket a környező országokba értékesítik, így Lengyelországba, Szerbiába, Németországba, Szlovákiába, Csehországba és Bulgáriába.


Az üzem révén 40-nel bővül az Univer Product Zrt. alkalmazottainak száma. Ezzel együtt a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300-350-nel nő. A tervek szerint a fejlesztéshez vállalt nyolcéves fenntartási időszak alatt az Univer Product árbevétele 17,3 milliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi 7 százalékos részarányát a vállalati termelésen belüli mintegy 19 százalékra növeli, és a vállalat export részaránya 15 százalékról 28 százalékra nő.
    

A kecskeméti székhelyű 1948-ban alapított, száz százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég a 2016-os évet közel 21,5 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta, az idei évre tervezett árbevétele pedig eléri a 22,6 milliárd forintot. Az ételízesítők, sűrített paradicsom, bébiételek, lekvárok, zöldségkrémek, gyümölcsös italok, sütőipari és gasztronómiai termékek előállításával foglalkozó vállalat alkalmazottainak száma meghaladja a 620-at.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com