Több mint 700 vajdasági vállalkozással áll kapcsolatban a Magyar Nemzeti Kereskedőház

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) két vajdasági irodáján keresztül több mint 700 helyi vállalkozással áll kapcsolatban, és több sikeres ügylet megvalósulásában működött közre - közölte az MNKH szerdán.A közleményben Oláh Zsanett vezérigazgató, aki a cég Kárpát-medencei Csillagtúrája keretében vajdasági vállalkozókat keresett fel, kifejtette, a kereskedőház 22 regionális képviseletből álló irodahálózata már mintegy 3000 magyar érdekeltségű céggel alakított ki napi szintű kapcsolatot. A további, nemzetközileg is versenyképes termék- és szolgáltatási portfólióval rendelkező magyar vállalkozások felkutatására indították el 2017-ben a Kárpát-medencei Csillagtúrát.

    
A vezérigazgató fontosnak nevezte azt is, hogy a határon túli magyar vállalkozások számára új célpiacokat találjanak, akár a Kárpát-medencében, akár távolabbi területeken. Oláh Zsanett a közlemény szerint kiemelte, hogy az MNKH regionális irodái közreműködésével számos együttműködés jött már létre az anyaországi és a vajdasági magyar vállalkozások között.


Az újvidéki képviselet segítségével például tavaly decemberben egy vajdasági vállalkozás mintegy 96 tonna halat vásárolt egy magyar halgazdaságtól, 64 millió forint értékben. "Az újvidéki iroda példája is jól mutatja, hogy jelentős üzleti lehetőségeket rejtenek a határokon átívelő üzleti együttműködések" - fogalmazott a vezérigazgató, kiemelve, hogy a vajdasági fél Szerbia több pontján is értékesítette a kiváló minőségű magyar árut, így újabb lehetőségek nyílnak számára további exportsikerek elérésére.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com