Több mint egymilliárd forint értékű befektetési aranyat vettek tavaly a BÁV-tól

Az egymilliárd forintot is meghaladta tavaly a BÁV Zrt. fiókhálózatában értékesített befektetési aranytömbök forgalma, az ékszerforgalom pedig összességében 10 százalékkal emelkedett 2021-ben - közölte a BÁV Zrt. kedden az MTI-vel.A közleményben kiemelték: a befektetési aranypiacon a két legkelendőbb kiszerelés a legkisebb 5 grammos és a legnagyobb 100 grammos volt. Kovács Ádám, a BÁV kereskedelmi igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a befektetési célú aranytömbökből az éves árbevétel tavaly a 2020-as rekord évtől csak kis mértékben maradt el, pedig ekkor a pandémia berobbanásának hatására soha nem látott érdeklődés volt a nemesfém iránt.
    

A BÁV közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy egyes vélekedések szerint az aranyár 2022-ben a jelenlegi laza monetáris politika kifutásával, a pénzbőség elapasztásával mérséklődhet.

Ugyanakkor széles körben vélekednek úgy, hogy az említett fejlemények már be vannak árazva, és az infláció emelkedése, illetve a negatív reálkamatok támogatják a nemesfémek árának további növekedését - jelezte.
   

A jegyzés a jelenlegi, unciánkénti 1800 dollárnál magasabban, jellemzően 1850-1900 dollár között ingadozik majd az év további részében - idézték fel az előrejelzéseket. Hosszabb távon a mérsékeltebb szereplők is úgy látják, hogy az évtized közepéig a 2800-3100 dolláros unciánkénti jegyzés a reális forgatókönyv - mutattak rá.
    

Az ékszeriparban 2021-ben a főként Ázsiából származó alapanyagok (például drágakövek) olykor csaknem teljes elapadása okozott problémát, amit tetézett a nemesfémek árának, a munkabéreknek és a rezsinek a növekedése, illetve ezzel párhuzamosan a megbetegedésekből fakadó munkaerőhiány - jelezte a műkereskedelmi és zálogpiaci társaság.
    

A megrendelések teljesítésében a piacon nem voltak ritkák a fél éves csúszások sem; összességében a nehézségek markánsan megemelték az új ékszerek árait - jegyezték meg. A BÁV emlékeztetett arra, hogy az aukciók korábbi ékszerrekordjai 2021-ben többször megdőltek, egy 8 karátos briliánsgyűrű például 43,2 millió forintért kelt el Magyarországon.
   

A befektetési órák térhódítása a korábbiaknál is nagyobb mértékben folytatódott; itt is új rekord született egy Rolex GMT-Master II. óra eladásával 16,8 millió forintért. Szabó Hajnalka, a BÁV ékszerüzletágának vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy az ellátási problémák rendeződésével 2022-re további forgalomnövekedést várnak az ékszerek területén.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com