Több mint egymilliárd forintból fejleszti áram- és gázhálózatát az E.ON Zalában

Közel 700 millió forintos beruházással áramhálózati, mintegy 360 millió forintos költséggel pedig gázhálózati rekonstrukciós és fejlesztési munkákat hajt végre idén Zala megyében az E.ON - közölte hétfői nagykanizsai sajtótájékoztatóján a társaság dél-dunántúli áram- és gázhálózati cégeinek vezérigazgatója.

Gelencsér Lajos arról számolt be, hogy az élet- és vagyonbiztonságot, valamint az ellátásbiztonságot szem előtt tartva, a növekvő igények kielégítésére, továbbá a törvényi kötelezettségeknek megfelelően hajt végre a vállalatcsoport Zalában több mint egymilliárd forintból beruházásokat.

logo_eon

A megyében 6000 kilométert meghaladó áram-, illetve 3100 kilométernyi gázvezetéket üzemeltető E.ON fejlesztéseinek egyik része, közel 300 millió forint értékben Nagykanizsán valósul meg - tette hozzá a vezérigazgató.

Várfalvi Ferenc, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: nagy figyelmet kap idén a közvilágítási hálózat rekonstrukciója, így Nagykanizsán több utcában is földkábeleket és lámpaoszlopokat cserélnek. Az Eötvös téren a kormányablak épületének új napenergiás rendszeréhez igazítják a hálózatot, de vállalkozói igények miatt is több helyen végeznek a városban fejlesztéseket.

A Zala megyében a munkálatokra szánt közel 700 millió forintból egyebek mellett Zalaegerszegen, Balatongyörökön, Kehidakustányban, illetve Keszthely és Balatonszentgyörgy között végeznek még különböző rekonstrukciós és fejlesztési munkálatokat.

Nagy József, az E.ON Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt. nagykanizsai üzemvezetője kifejtette: a dél-zalai városban több helyen olyan gázelosztó vezetékeket cserélnek, amelyeknek az életkora már meghaladta a 40 évet. Kicserélik a város két gázfogadó állomását, köztük a legnagyobbat is, amely óránként 10 ezer köbméter gázt képes fogadni a hálózatról.

Hozzátette, hogy az összesen 364 millió forintos zalai gázberuházásból Zalaegerszegen és Gellénházán, illetve további öt településen végeznek még további felújításokat és átalakításokat.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere arról tett említést, hogy az E.ON-nal kitűnő a város együttműködése. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években a megújult belvárosi területeken végzett rekonstrukciós munkákban a cégcsoport is tevékenyen részt vett.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com