Több mint nyolcszáz közfoglalkoztatott a Nyírerdő Zrt.-nél

Több mint nyolcszázan jutnak ideiglenes munkához a Nyírségi Erdészeti (Nyírerdő) Zrt.-nél a közfoglalkoztatási programban szeptember végéig - közölte a társaság vezérigazgatója kedden az MTI-vel.

Szalacsi Árpád elmondta, hogy a téli, hathónapos programban átlagosan 545 embert foglalkoztattak, májustól viszont 815-nek adnak munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben. Hajdú-Bihar megyében harminc településről 465, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg hatvan községéből és városából 350 közfoglalkoztatott dolgozik a nyáron napi nyolc órában. A program költségvetése 445,5 millió forint, az összeg teljes egészében a Belügyminisztérium támogatása.

Kozmunka1A forrás a bérekre és járulékokra, munka- és védőruhára, a munkába járás költségeire, alkalmassági vizsgálatra, szervezési költségekre, valamint a munkaeszközök beszerzésére használható fel. A vezérigazgató tájékoztatása szerint az elmúlt évekhez hasonlóan, a közfoglalkoztatási programhoz oktatás is kapcsolódik. A megyei munkaügyi hivatalok szervezésében várhatóan nyolcvanketten kisgépkezelési tanfolyamon vehetnek részt június közepétől.
Az alkalmazottak a legnagyobb óraszámban az allergén növények, így a parlagfű irtásában vesznek részt. Emellett például felújítják a kihelyezett közjóléti eszközöket és hulladékot gyűjtenek.

A Nyírerdő Zrt. tavaly 4,615 milliárd forint árbevételt ért el. Egy évvel korábban 4,481 milliárd forint volt a bevétele, a növekedés mértéke 3 százalékos volt. A társaság ezzel a 22 állami tulajdonú erdőgazdaság között az ötödik lett, a Bakonyerdő, a Zalaerdő, a somogyi Sefag, valamint a kiskunsági Kefag Zrt. mögött. A nyírségi erdészet nyeresége 250,5 millió forint volt, szemben a 2012-es 231,9 millióval. Ezzel a Nyírerdő Zrt. a Zalaerdő Zrt. (527,4 millió forint) mögött a második az adózott eredményt illetően.
forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com