Több mint száz projekt kap támogatást a TOP keretében Vas megyében

Kondora Bálint (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés alelnöke elmondta: Vas megyének 21 milliárd forintnyi támogatás áll rendelkezésére a TOP keretében, a benyújtott pályázatok 80 százalékát találta első körben támogathatónak a megyei önkormányzat és a döntéshozatalban irányító hatóságként részt vevő Nemzetgazdasági Minisztérium.

A 65 vasi települést érintő támogatásokból felsorolása szerint jut pénz ipari parkok és iparterületek, piacterek, agrárlogisztikai központok fejlesztésére, csapadékvíz-elvezetésre, városi zöldterületek kialakítására, bölcsődék és óvodák felújítására, energetikai korszerűsítésére, kerékpárutak építésére, vidéki orvosi rendelők és helyi szociális alapszolgáltatások fejlesztésére, valamint turizmusfejlesztésre is. A részleteket a megye országgyűlési képviselői ismertették a megyeháza címertermében tartott sajtótájékoztatón. Hende Csaba (Fidesz) azt hangsúlyozta: az említett 21 milliárd forintnyi vasi kereten túl Szombathely TOP-kerete önmagában meghaladja a 14 milliárd forintot, amelyből jelentős fejlesztések valósulnak meg. Hozzátette, a legtöbb szombathelyi fejlesztés a megye minden lakosát szolgálja, ilyen például a Markusovszky Kórház fejlesztése és az épülő Haladás-sportkomplexum is.



Hende Csaba felsorolása szerint Nardán, Bucsuban, Sében és Balogunyomban a csapadékvíz-elvezetést oldják meg a támogatásból, Szombathely és Sé község között kerékpárutat építenek, Pornóapátiban az óvodát újítják fel, Felsőcsatáron pedig a nemzetiségi általános iskola épületeinek energetikai korszerűsítése történhet meg. Ágh Péter (Fidesz) megyei fejlesztési biztos hangsúlyozta: választókerületében csaknem 5 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhat meg, például Bükön az ipari parkot fejlesztik, Répcelakon fedett piac épül, számos óvoda és bölcsőre újulhat meg, köztük Sárváron, Kőszegen, Celldömölkön, Rábapatyon, Lukácsházán, Merseváton, Perenyén, Gencsapátiban, Kemenesmihályfán, Peresznyén és Söptén, Acsádon és Horvátzsidányban. Hozzáfűzte: a "zöld város" programrész keretében Csepregen a Malomkert revitalizációja történik meg, Sárváron a Hild-park fejlesztése, Répcelakon pedig a 86-os főút melletti terület átfogó városképi fejlesztése.

V. Németh Zsolt (Fidesz) kiemelte: Vasváron újabb iparterület kialakítását, Szentgotthárdon pedig az ipari park továbbfejlesztését segíti a megítélt támogatás. Szólt arról, hogy a piacterek és agrárlogisztikai központok fejlesztése révén újabb lendületet kívánnak adni a helyi termékek előállításának és forgalmazásának, egyebek között Szalafőn, Egyházashetyén, Vasváron és Körmenden.

Hozzátette, az óvodai és bölcsődei fejlesztések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a térség demográfiai mutatói is javuljanak, a "zöld város" program fejlesztései pedig Őriszentpéteren, Jánosházán, Vasváron és Szentgotthárdon kaptak támogatást, ami reményei szerint egy élhetőbb és kellemesebb városi környezet kialakítására ad lehetőséget.

MTI


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com