Több mint tizedével emelkedett a hévízi vendégéjszakák száma

Több mint 10 százalékos bővüléssel tavaly átlépte az 1,2 milliót a hévízi vendégéjszakák száma, jelentős részben a belföldi vendégeknek köszönhetően - közölte a város polgármestere pénteken, sajtótájékoztatón.Papp Gábor (Fidesz-KDNP) elmondta: a helyi idegenforgalmi adó alapján számított adatok szerint tavaly közel 1 millió 201 ezer vendégéjszakát regisztráltak a városban, ami több mint 10 százalékos bővülés a 2016-os 1 millió 77 ezerhez képest. Mintegy 40 százalékkal emelkedett a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma, de visszatértek az orosz és az ukrán vendégek, illetve növekedett a német turisták száma is - jelezte a polgármester.

    
Felidézte, hogy a korábbi években két jelentős ugrás volt a "négyévszakos" város turisztikai forgalmában. A kétezres évek elején ugyanis átlagosan 930 ezer volt az éves vendégéjszakák száma, majd 2011 és 2016 között 15 százalékos növekedéssel meghaladta az egymilliót, tavaly pedig először átlépte az 1,2 milliót is.
    

Jelezte azt is, hogy a város önkormányzata a KSH által nem regisztrált, magánszállásokon elhelyezett turisták adatait is számon tartja. Ezekből az látszik, hogy a hazai vendégéjszakák 40 százalékos növekedése mellett továbbra is a külföldiek vannak többségben, ők adják az összes vendégéjszaka mintegy 65 százalékát.
   

A polgármester az MTI kérdésére hozzátette: a hévízi vendégek 15-20 százaléka német és osztrák, 15 és 18 százalék között változik az orosz turisták aránya, a fennmaradó rész pedig mintegy 40 ország állampolgáraiból tevődik össze. Papp Gábor beszélt arról is, hogy az eddig is a turisztikai szakmában érdekeltek összefogásának köszönhető bővülést tartani kívánják, az a céljuk, hogy tartósan meghaladja az 1,2 milliót a hévízi vendégéjszakák száma, sőt idővel a 1,5 milliós adatot is szeretnék elérni. Mindezt a német vendégszám további növelése mellett olyan új, ígéretes piacokat megcélozva, mint a skandináv államok, Izrael, Olaszország, valamint a közös projektekben is együttműködő Horvátország, Szlovákia, Románia és Szlovénia.
    

A terveikben jelentős mértékben támaszkodnak a város által működtetett sármelléki Hévíz-Balaton Airport előirányzott fejlesztésére, valamint a minőségi turizmus további erősítésére, egyebek mellett a magánszállásoknak három éve biztosított fejlesztési források révén is - ismertette a hévízi polgármester. Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), Zala megyei fejlesztési biztos ugyancsak kiemelte, hogy stratégiai kérdés a repülőtér, amelynek idén várhatóan elinduló fejlesztéséről kormányhatározat is rendelkezik. Ezen felül a főutca jelenleg zajló felújítása, a parkolók bővítése is a város vonzerejét növeli majd.
    

Hangsúlyozta, hogy a turizmus növekedése a kormány gazdaságpolitikájának is az eredménye, a béremelésekkel nemcsak több jut nyaralásra, de a vállalkozások bevétele, illetve a dolgozóik fizetése is növekszik ezáltal. A főváros után Hévízen és környékén lehet érzékelni leginkább a külföldi turisták számának növekedését, ami annak is köszönhető, hogy Magyarország láthatóan biztonságos hely - fogalmazott a politikus.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com