Több sertést, kevesebb marhát és csirkét vágtak le tavaly a magyarországi vágóhidakon

A magyarországi vágóhidakon - darabszámot tekintve - 6 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, 2 százalékkal több sertést és 2 százalékkal kevesebb baromfifélét vágtak 2020-ban az előző évhez képest - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.A statisztikák tanúsága szerint a baromfifélék csoportjában a liba- és kacsavágás - a madárinfluenza hatásai miatt - erőteljesen (46 és 28 százalékkal) visszaesett. Szarvasmarhából 105,7 ezer darabot vágtak le 2020-ban, 5,7 százalékkal kevesebbet, mint 2019-ben. A levágott állatok élősúlya 54,9 ezer, hasított súlya 28,1 ezer tonna volt, előbbi 5,1, utóbbi 5,6 százalékkal volt kevesebb az előző évinél.

A marhavágás élősúlyban havonta átlagosan 4500 tonna felett volt, a legmagasabb havi érték - a januári - meghaladta az 5500 tonnát.

   
A KSH adatai alapján Magyarország 57,2 ezer tonna export mellett 12,1 ezer tonna élő szarvasmarhát importált 2020 első tizenegy hónapjában, mindkét adat 12 százalékos növekedést jelez éves bázison. Az élőmarha-export főként Ausztriába, Törökországba, Horvátországba irányult, a kivitel 47 százaléka került ebbe a három országba. Az import nagyrészt Németországból, Hollandiából és Lettországból érkezett.
    

Sertésből a magyarországi vágóhidakon 4 millió 702 ezer darabot vágtak le tavaly, 1,8 százalékkal többet a 2019. évinél. A levágott állatok élősúlya összesen 557 ezer tonna, hasított súlya 448 ezer tonna volt, 2,8, illetve 2,6 százalékkal több az előző évinél. A volumen 2020. márciusban kiemelkedő volt, kissé meghaladta az 50 ezer tonnát.
    

Az élő sertés kivitel volumene 11 százalékkal csökkent, míg a behozatal 29 százalékkal nőtt tavaly az első tizenegy hónapban, az export 32,1 ezer tonna, az import 67,2 ezer tonna volt. Élő sertés főként Szlovákiából, Horvátországból és Németországból érkezett, a kivitel nagyrészt Romániába, Ausztriába és Hollandiába irányult.
   

A kiadványban kitérnek arra, hogy az európai országok között - az Eurostat adatai alapján - az 51 millió darabot meghaladó sertésvágásával Spanyolország állt az első helyen, ezt követte Németország és Franciaország. Baromfiból 217,1 millió darabot vágtak 2020-ban Magyarországon, 1,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Ennek túlnyomó része (84 százaléka) csirke volt, amelyből 181,4 milliót vágtak, 4,4 százalékkal többet, mint 2019-ben. A baromfivágáson belül a pulykák számaránya 3,2, a kacsáké 11,1 százalék volt. Vágókacsából 24,1 milliót, libából 3,4 millió darabot vágtak 2020-ban. Pulykából 7 millió darabot vágtak 2020-ban, gyakorlatilag ugyanannyit, mint 2019-ben, azonban a súly mintegy 3 százalékkal meghaladta a bázisértéket.
    

Az európai országok közül (Törökország nélkül) az 1077 millió darabot meghaladó csirkevágásával Lengyelország állt az első helyen, ezt követte az Egyesült Királyság és Franciaország. A levágott juhok száma tavaly a magyarországi vágóhidakon 38 ezer volt, ami 17 százalékos csökkenés az előző évhez képest - olvasható az AKI kiadványában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com