Több száz milliárd dolláros terv Észak-Kína levegőjének javítására

A kínai kormány jóváhagyta azt az ötéves, 277 milliárd dolláros tervet, amelyet a környezetvédelmi tárca illetékesei dolgoztak ki Észak-Kína levegőminőségének javítására - írta a China Daily című napilap csütörtökön.

Az intézkedések elsősorban Peking, Tiencsin város és Hopej tartomány területét célozták meg, s a cél, hogy általuk 2017-re a 2012. évi károsanyag-kibocsátást 25 százalékkal csökkentsék.

A programmal az emberi egészségre különösen ártalmas, 2,5 mikron és annál kisebb átmérőjű finom szálló porszemcsék (PM2,5) magas arányának visszaszorítására törekszenek.

clean-air-obama-537x359Ennek megfelelően például a kínai fővárosban a levegő PM2,5 koncentrációjára vonatkozóan a határértéket egy köbméterben körülbelül 60 mikrogrammban állapítanák meg. A részletek ismertetését későbbre ígérték, de annyit közöltek, hogy a régió vezetői már több közös egyeztető megbeszélést tartottak a kérdésben.

A tervhez csatlakozott Sanghaj is, amely - csakúgy, mint Tiencsin - 20 százalékkal menne a 2012. évi érték alá, míg a rendkívül szennyezett Sicsiacsuang, Hopej székhelye 30 százalékot vállalt. A központi kormány elképzelései között szerepel a legszennyezettebb levegőjű 13 városban egy külön a szerves vegyületek kibocsátás-csökkentésére vonatkozó projekt bevezetése is.

Tavaly decemberben Kínában bejelentették, hogy a főbb városokban a levegőszennyezettség kezelésére 350 milliárd jüant (57 milliárd dollár) terveznek költeni. A környezettudományi akadémia alelnöke a China Dailynek azt nyilatkozta, hogy a kormányzati vezetők a tervek elkészültekor döbbentek rá, hogy a kérdésben még hatékonyabb fellépésre van szükség.

Az idén január-februárban Pekingben többszörösen meghaladta a nemzetközi határértéket a porszennyezés, volt olyan nap, amikor a levegőben a szállópor ennek harmincszorosát is elérte. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint Észak-Kínában átlagosan öt évvel rövidül meg mintegy félmilliárd embernek az élete, elsősorban a széntüzelés okozta légszennyezés miatt.

Forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com