Többen keresnek új munkahelyet egy közvetítő cég adatai szerint

Éves összevetésben 25,7 százalékkal több jelentkezés érkezett a meghirdetett munkalehetőségekre a harmadik negyedévben, az álláshirdetések száma ugyanakkor csökkent - közölte a profession.hu pénteken az MTI-vel.Az állásközvetítő adatai alapján a jelentkezések száma Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna vármegyében, valamint Budapesten nőtt leginkább. Az új munkalehetőségek elsősorban a mezőgazdaság és az egészségügy, gyógyszeripar területén bővültek országosan, a legnagyobb mértékben pedig a cégvezetés, a munkaügy és az üzleti támogató központok munkaerő-toborzása csökkent.
    

Az álláshirdetések száma szinte minden országrészben visszaesett, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest vármegyékben csaknem 30 százalékkal. A vármegyék közül Hajdú-Biharban volt jelentős, 12,9 százalékos növekedés, főképp a szállítás, beszerzés, logisztika, gyártás és termelés álláshirdetéseinek köszönhetően. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 3,6 százalékkal nőtt az álláshirdetések száma.
    

Pest vármegyében volt a legnagyobb, 29 százalékos csökkenés a feladott álláshirdetések számában a tavalyi év harmadik negyedévéhez képest. A fővárosban 16,2 százalékkal kevesebb a nyitott pozíció 2022 azonos időszakához képest. Itt leginkább az üzleti támogató központok, a banki és biztosítási terület, valamint a HR és a munkaügy álláslehetőségei estek vissza, a legnagyobb emelkedést a közigazgatás és a mezőgazdaság mutatta.
    

A közlemény szerint a kevesebb álláshirdetés és a munkakeresők számának emelkedése ellenére sem szűnt meg a munkaerőhiány, számos területen továbbra is nehéz megtalálni a megfelelő szakembert. A munkaadók számára a béremelkedés követése is kihívás, de nem kerülhetik el, ha meg akarják tartani az alkalmazottaikat. A profession.hu ezért arra számít, hogy egyre több cég növelheti a fizetéseket az év végéig.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com