Többszörösen megtérülnek az Eximbank vállalati hitelei a társaság felmérése szerint

Az Eximbank hitelét felvevő vállalatok jelentősen, 41 és 65 százalék közötti mértékben növelték a kivitelüket 6 év alatt - közölte az Eximbank kedden az MTI-vel.A társaság elemzéséből kiderül, hogy a három kiemelt termékcsoportjukból a legnagyobb, 65 százalékos emelkedést az exporttámogató hitelek eredményezték, de a forgóeszközhitelek is 60 százalékos növekedést hoztak az ügyfeleknek. A beruházási hiteleknél 41 százalék a változás, ezek túlnyomórészt a tárgyi eszközállomány bővítéséhez járultak hozzá.

A többszörös hitelezés hatásai ennél is jelentősebbek, a forgóeszközhitelek felvételét például átlagosan háromszoros növekedés követte, de az árbevétel és a munkavállalói létszám is megugrott az igénylőknél - tették hozzá.
    

A kutatás eredményei megerősítették, hogy az Eximbank hatékony eszközöket kínál a vállalkozásoknak - értékelte a visszajelzéseket a közlemény szerint az EXIM Magyarország vezérigazgatója. Kisgergely Kornél a továbbiakban is olyan konstrukciókat ígér, amelyek kedvezményesen vehetők igénybe, és a cégek támogatásán keresztül a magyar gazdaság fejlődését ugyancsak segítik.
    

Az EXIM Magyarország exporthitel-ügynökség belföldön az egyetlen banki-biztosítói szereplő, amely nemzetközi kereskedelemre, külpiaci terjeszkedésre és befektetésekre, külföldi beruházásokra szakosodott. Az exportfinanszírozás mellett csaknem egy évtizede működtet nemzetközi versenyképességet javító belföldi hitelprogramokat is. Az EXIM névhez az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.) tartozik.


Az EXIM Magyarország teljes eszközállománya 2023 első fél évében meghaladta 3100 milliárd forintot, hitelállománya a 2200 milliárd forintot. Csaknem 3200 vállalati ügyfelének 90 százaléka kis- és közepes vállalkozás. A legkeresettebb hiteltermék jelenleg a februárban bevezetett Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, amely az első fél évben az összes hitelkihelyezés 43,4 százalékát tette ki - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com