Tojásszövetség: a láthatóan feltüntetett kilós ár visszaszoríthatja a tojásimportot

A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint áttörést hozhat a tojáspiacon, és visszaszoríthatja az importot, hogy az étkezési tojás kilogrammra vetített egységárát jól látható módon kell feltüntetni a csomagoláson.

kiA szervezet elnöke, Végh László csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a fogyasztók így meggyőződhetnek arról, hogy a darabonként általában olcsóbb kis méretű (S) tojás súlyra vetítve drágább a közepes (M) és a nagy (L) tojásnál. Megjegyezte, hogy az importtojások általában kisebb méretűek.

A tojás kilogrammonkénti árát már 2012 augusztusa óta ki kell írni az elárusító helyeken, ám az idén áprilistól a betűméretet is szabályozták: a kilós ár betűtípusa maximum 20 százalékkal lehet kisebb, mint a darabár kiírásánál alkalmazott betűméret.

A tojásszövetség elnöke utalt arra, hogy az intézkedés a vásárlók orientálása szempontjából fontos, mivel a magyar vevők nagyon árérzékenyek, és a darabonkénti ár a kisméretű tojások esetében félrevezetheti őket. A kisméretű tojásból ugyanis többet kell felhasználni egy-egy étel elkészítésénél a hasonló minőség eléréséhez - ezt Bede Róbert mesterszakács tette hozzá.

Végh László a tapasztalatokra hivatkozva jelezte, hogy a kiskereskedők sokszor még mindig nem tüntetik fel a tojás kilós árát, az érvényes szabályozás ellenére.

Subák Gábor, a Tesco-Globál Zrt. beszerzője arról számolt be, hogy a múlt évben a kedvező ár miatt jelentősen nőtt a kisméretű tojások forgalma. Főként húsvét és karácsony előtt érezhető ez a tendencia.

Földi Péter, a Baromfi Termék Tanács tanácsadója az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a tojást továbbra sem kilóra kívánják árusítani, hanem a szokásoknak megfelelően darabra, azonban a fogyasztási szokásokat szeretnék megváltoztatni, hogy a magyar emberek jobb minőségű tojáshoz jussanak, olcsóbban.

Magyarországon jelenleg évente fejenként alig több mint 200 tojás fogy, pedig a 2000-es évek elején még elérte a 300 darabot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com