Tömör gumiabroncsokhoz fejleszt abroncskopás ellenőrző rendszert egy magyar vállalat

A Zsolaka Kft. 150-160 millió forintból fejleszt olyan abroncskopás ellenőrző rendszert, amellyel meghosszabbítható a targoncáknál, nehéz gépeknél használt tömör gumiabroncsok futásteljesítménye - mondta a magyar szabadalom ötletét kidolgozó Horváth Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek.Hozzátette, a termék fejlesztéséhez 80 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekop). Horváth Zsolt közölte, a Forklift Tire Tread Assist (FTTA) rendszer egy hardverből, négy szenzorból és egy szoftverből áll, amelyek a targoncán elhelyezve vagy már eleve a targoncába beépítve érzékelik a gumiabroncsok állapotát, és a segítségükkel 5-8 százalékkal növelhető a járműveken használt tömör gumiabroncsok élettartama. Ez azért fontos, mert jelenleg a targoncáknál használt tömör gumiabroncsok nagy részét úgy  selejtezik le, hogy azok még használhatóak lennének - fűzte hozzá.
    

A társaság ügyvezető igazgatója úgy vélte, a fejlesztéssel az egyes logisztikai cégek targoncaflotta méretüktől függően több ezer, de akár több tízezer eurót is megtakaríthatnak évente. Elmondta, hogy az általuk fejlesztett termék egyelőre tesztelés alatt áll, és az eredmények bíztatók. Magyarországon egy logisztikai raktárt üzemeltető cégnél tesztelik a terméket úgy, hogy a targoncákra külön helyezik fel a magyar szabadalom alapján készült rendszert.
    

Horváth Zsolt hozzátette, arra törekszenek, hogy az általuk fejlesztett terméket építsék be a tömör gumiabroncsokkal működő targoncákba, nehéz gépekbe. Mivel Magyarországon nem gyártanak targoncákat, ezért Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban működő targoncagyártó vállalatokkal kezdtek tárgyalásokat. Az egyeztetéseket azonban a koronavírus-járvány lassítja.
    

A Zsolaka Kft. 1993-ban alakult családi vállalkozásként. A cég targoncáknál, nehéz gépeknél használt ipari abroncsok magyarországi értékesítésével, és az ezzel összefüggő szolgáltatásokkal foglalkozik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Zsolaka Kft. nettó árbevétele tavaly 385,93 millió forint volt, ez 40,95 millió forinttal haladja meg a 2019-ben elért szintet. A társaság 21,04 millió forint nyereséggel zárt tavaly, míg egy évvel korábban 23,32 millió forint volt az adózott eredménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com