Törölte az auschwitzi lágert ábrázoló díszeket weboldaláról az Amazon

Törölte az auschwitzi koncentrációs tábort ábrázoló "karácsonyfadíszeket" weboldaláról az Amazon, miután a lengyel emlékhely múzeuma a Twitteren felszólította, hogy a kegyeletsértő tárgyakat vonja ki a forgalomból - írta a BBC hírportálja hétfőn.A karácsonyfára szánt csillagokon és harangokon - de más tárgyakon, például sörnyitón is - Auschwitz, a legnagyobb náci haláltábor helyszíneit mutató fotók voltak. Ezeket kínálta eladásra valaki a kereskedői portálon. A táborban embermilliókat semmisítettek meg.

    
Az egyik képen a hírhedt kapun befelé vezető sínek láthatók, egy másikon szögesdrótkerítések sora, mögöttük az épületek, ahova az áldozatokat zsúfolták be. A lengyelországi Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum egy későbbi, vasárnap esti bejegyzésben megköszönte a közösségi média felhasználóinak aktivitását, amelynek következtében az Amazon törölte a "karácsonyfadíszeket" a kínálatból.
   

Ezután azonban találtak még két tárgyat, egy egéralátétet, rajta a tábor szögesdrótját ábrázoló fotóval és a tábor nevének hibás feliratával, valamint egy kör alakú díszt, amely az áldozatokat szállító vagonok egyikét ábrázolta. "Minden említett terméket töröltünk. Minden eladónak követnie kell a kereskedelmi irányelveinket, akik nem követik, azok ellen fellépünk, a lehetséges intézkedések között szerepel a fiókjuk megszüntetése is" - idézte az Amazon válaszát a BBC.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com