Tovább csökken az államadósság GDP-hez mért aránya és a devizaadósság

Az államadósság GDP-hez mért aránya és a devizaadósság a következő években tovább csökken a jegybank elemzései szerint - mondta Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a Költségvetési Tanács számára készített háttértanulmányok bemutatására szervezett szakmai konferencián csütörtökön Budapesten.Kiemelte: ezzel együtt, az ország versenyképességének további javítása érdekében, mérsékelni kell az adóterheket, amiben előrelépés, hogy jövőre az eredeti elképzelésekhez képest jobban, 19,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó és az egészségügyi hozzájárulás kulcsa.

    
A jegybank igazgatója az MNB költségvetési előrejelzését bemutatva elmondta: a jegybanki szakértők továbbra is a kormány 2017-es hiánycéljánál alacsonyabb, 1,6-1,8 százalékos deficitet prognosztizálnak. Ezt alátámasztja, hogy 2017 első felében az államháztartás ESA (uniós) elszámolás szerinti egyenlege többletet mutatott - jelezte.
    

Baksay Gergely kiemelte: 2018-ban az államháztartási hiány a 2,4 százalékos deficitcéllal összhangban alakul, enyhe fiskális ösztönzés mellett.

A 2016-2018 közötti adóintézkedések hozzájárulnak Magyarország versenyképességének növeléséhez. Hozzáfűzte: az elmúlt években a GDP 1,6 százalékával csökkentek a kamatkiadások, ez fedezetet biztosít az esetleges költségvetési élénkítésre.
   

Simon József, az Állami Számvevőszék számvevő osztályvezető-főtanácsosa az idei büdzsé teljesítése során felmerülő kockázatokról elmondta: az áfa-, a jövedéki adó- és az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) befizetésénél elmaradások lehetnek, együttesen a pénzforgalmi egyenleget nézve a három adónemből 75-110 milliárd forintos elmaradás is lehet a tervezetthez képest.
    

Rámutatott: a kockázatokat jelzi, hogy 2017 első felében áfából az éves előirányzatnak csak 44 százaléka folyt be. Simon József elmondta: számos felfelé mutató kockázat is van, például az éves fogyasztói árindex várhatóan meghaladja a kormány által előre jelzett 0,9 százalékot, ami növelheti az áfa-befizetéseket, illetve a fogyasztáshoz kötődő költségvetési bevételeket.
    

Az ÁSZ számvevő osztályvezető-főtanácsosa kiemelte: a 2017-re vonatkozó adósságszabályoknak várhatóan megfelel a kormányzati szektor adósságának alakulása. Az idei év végén az uniós módszertan szerinti GDP-arányos kormányzati adósság csökkenni fog. Simon József rámutatott: 2017 első hat hónapjában kedvezően alakultak a főbb makrogazdasági mutatók, a bevételi elmaradások, valamint a többletkiadások eredményeként ugyanakkor az államháztartás év végi pénzforgalmi egyenlege 76-108 milliárd forinttal kedvezőtlenebb lehet a tervezettnél.
    

Kifejtette: kedvezően alakultak az első hat hónapban a makrogazdasági mutatók, a GDP átlagos növekedési üteme 2017 első fél évében 3,6 százalékot ért el, ami kis mértékben marad el a 4,1 százalékos éves kormányzati prognózisától. A gazdasági növekedés fő motorját az első félévben az ipari termelés és a szolgáltatások bővülése jelentette.
    

Kiemelte: a költségvetési kockázatok kezelésére az Országvédelmi Alapban 66 milliárd forint áll még rendelkezésre, amelynek felhasználásához várhatóan adottak lesznek a feltételek. Az ÁSZ véleménye szerint a rendelkezésre álló szabad tartalék a kimutatott kockázatok jelentős részét képes kezelni - tette hozzá.
    

Kiemelte: a központi alrendszer pénzforgalmi hiánya az első félévében 911,2 milliárd forintot tett ki, ezen belül meghatározó tényező volt a központi költségvetés 902,4 milliárd forintos és a tb alapok 110,6 milliárd forintos hiánya. Kifejtette: az ÁSZ becslése alapján 2017 végén a bevételi oldalon 32-48 milliárd forint elmaradás, a kiadási oldalon 44-60 milliárd forint többlet várható.
    

Simon József hangsúlyozta: az uniós módszertan szerint 2017 első félévében a kormányzati szektoron belül az államadósság rátája június 30-án a GDP 74 százaléka volt. Az ÁSZ az uniós szabály szerint számított államadósság csökkenését valószínűsíti 2017-re - mutatott rá az ÁSZ vezető munkatársa.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com