Tovább emelkedik az arany árfolyama

Sosem látott kereslet alakult ki a válság hatására a nemesfémpiacon. A legtöbb elemző szerint azért fektetik a legtöbben aranyba és egyéb nemesfémekbe a pénzüket, illetve komolyabb összegű vagyonukat, mert sokkal megbízhatóbb és tartósabb árfolyamot képesek produkálni a nem valuta alapú befektetések.

Az arany árfolyama többek között ennek köszönhetően öt hete már emelkedő tendenciát mutat, miközben csak kisebb-nagyobb megtorpanásokkal számoltunk, de komolyabb visszaeséssel egyáltalán nem. A Quaestor újabb összefoglalójában rámutatott arra, hogy egészen tavaly augusztus óta nem volt még példa ilyen hosszú ralira. A statisztikákkal foglalkozó cég szerint elsősorban a vegyes amerikai makrogazdasági adok, illetve az európai válság hatására a befektetők, mint menedék tekintetnek a nemesfémre

Ben S. Bernanke, avagy a FED elnöke csütörtök délután a gazdasági fejlődésre utaló aprócska, de azért már látható jelekről beszélt. A Quaestor által a héten közzétett adatok szerint azonban a fogyasztói bizalom még mindig nagyon elmarad az elvárt szinttől, de a lakásárak csökkenése sem túl bizalomgerjesztő a világgazdaság jövőjére nézve. A ma délután megjelenő adatok az előzetes várakozások szerint a foglalkoztatottak számának növekedésével és a munkanélküliség rátájának stagnálásával fog szolgálni, ami várhatóan továbbra is kedvez majd az arany árfolyamának.

Konkrét számok mellett az arany árfolyama jelenleg 1760 dollár körüli értékeken mozog unciánként számolva, de még az áprilisi szállítású nemesfémmel is 1761 dollár körüli értékeken kereskednek.

Az arany mellett az ezüst árfolyama is jól alakult az elmúlt hetekben, azonban három napos komolyabb emelkedést követően tegnap ismét csökkenésnek indult, 34,2 dollárért kereskedtek vele unciánként.

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com