Tovább emelkednek a lakásárak, de nőnek a kockázatok is a Rock Home szerint

Az előrejelzések szerint nem áll meg a magyarországi lakáspiacon az áremelkedés, a Rock Home ingatlanközvetítő szakértői szerint a következő egy évben mintegy 4 százalékkal emelkedik a lakások átlagára, ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy főként a fővárosban már mutatkoznak annak a jelei, hogy a vevők és az eladók túlságosan felértékelik a lakásokat, és a reálisnál nagyobb az áruk.A cég által az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Kövesdi Marcellt, a Rock Home tulajdonos-ügyvezetőjét, aki elmondta, a piac stabil, egyelőre nincsenek visszaesésre utaló jelek, ám mivel az első háromnegyed évben az erős kereslet miatt nőttek az árak - éves szinten országosan mintegy 12 százalékkal -, a fővárosban és a nagyvárosokban nőtt az úgynevezett túlértékeltség kockázata.

    
Hozzátette, a 2008-as válság óta jelentős fejlődésen ment keresztül a piac, s az adatokból úgy tűnik, hogy jövőre sem törik meg a lendület. A piaci adatok szerint országos átlagban 2008-ban egy 50 négyzetméteres társasházi használt lakás ára 8,1 millió forint volt, míg az idén 45 százalékkal többet, csaknem 12 millió forintot kell érte fizetni. Egy 50 négyzetméteres új, társasházi lakás átlagos ára tíz év alatt 37 százalékkal, 20,5 millió forintra nőtt. Az idén a magyar ingatlanpiacon mintegy 165 ezer lakást adnak el, közel 5 százalékkal többet, mint tavaly, az átlagár pedig 13,6 millió forintról, 14,2 millió forintra emelkedik.
    

Kövesdi Marcell elmondta: az adatok azonban sokszor inkább tájékoztató jellegűek, mivel az országon belül nagy eltérések vannak a városok és a falvak, illetve a régiók között: a fővárosban, illetve azokban a városokban, ahol az autóipar jelen van, sokkal nagyobb ütemben, 16-20 százalékkal drágulnak az ingatlanok, mint vidéken.


Míg a fővárosban és a nagyobb településeken gyorsult az áremelkedés, a községekben lassulás volt tapasztalható: Budapesten mintegy 16 százalékról 20 százalékra, a városokban pedig körülbelül 13 százalékról 16 százalékra nőtt az árdinamika, míg a községekben 17 százalékról 12 százalékra mérséklődött éves szinten. A négyzetméterárak a községekben a budapesti átlag 20 százalékára estek a tavalyi 25 százalékhoz képest.
    

Kövesdi Marcell ingatlanszakértő hangsúlyozta, véleménye szerint legfeljebb 40 négyzetméteres és legalább másfél-két lakószobás ingatlant érdemes befektetésnek vásárolni. Az ingatlan elhelyezkedése is nagyon fontos attól függően, hogy milyen vevőkörnek szeretnék majd továbbértékesíteni a lakást, vagy mire szeretnék használni.
    

A trendeket illetően a tulajdonos-ügyvezető elmondta, azt tapasztalják, hogy a vevők egyre inkább az olcsóbb, több lakóhelyiségből álló ingatlanokat keresik. Hozzátette, úgy tűnik, Budapesten korlátlan a kereslet, a fővárosban lényegében nincs eladhatatlan lakás, ez azonban növeli a már említett túlértékeltségi kockázatot.
    

Újabb trend az is, hogy míg korábban az el nem kelt lakásoknál az árat inkább csökkentették, most inkább emelik az irányárat, és egyre nagyobb teret nyer a licit is, a tranzakciók mintegy 5 százalékánál a meghirdetettnél magasabb áron értékesítették az ingatlant. Változott a piac a tekintetben is, hogy míg korábban átlagosan 5-6 százalékot lehetett lealkudni az árból, most már csak mintegy 2 százalékot.
    

A nemrégiben létrejött Rock Home ingatlanügynökség két cégből alakult: Kövesdi Marcell a Házbank ügyvezető igazgatójaként ingatlanos tapasztalatát hozza csapatával, míg az OXO Properties kockázati befektetőként száll be. A két befektető 20 százalékos és 80 százalékos részesedéssel rendelkezik. A társaság a következő egy évben 10 százalékos részesedést szeretne elérni és egy év alatt mintegy 5800 ingatlan-adásvételét tervezi lebonyolítani, 3,5 százalékos, összesen 2,5 milliárd forint összegű jutalékért. A cég várakozásai szerint a következő egy évben a lakossági ingatlaneladások száma 3 százalékkal nő.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com