Tovább terjeszkedik a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 51 százalékos többségi tulajdont vásárolt az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft.-ben.A Hungarikum Biztosítási Alkusz szerdai tájékoztatása szerint a cégbírósági bejegyzés után az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft.

csatlakozik a Hungarikum Alkusz cégcsoport tagvállalataihoz, és HUNInsurance Biztosításközvetítő Kft. néven folytatja piaci működését. A társaság továbbra is kiszolgálja a nagyvállalati piac építőipari szektorában felépített ügyfélkörét, valamint egyéb kis- és nagyvállalati partnereit. A vállalat ügyvezetői pozícióját változatlanul Kárpáti Gábor látja majd el.

    
A társaságok jegyzett tőkéje nem változott. Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy a stratégiai partnerség melletti elköteleződésben jelentős szerepet játszott az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft. több mint 10 éves biztosítási szakértelme az építőipar és a hitelbiztosítás területén.
    

Az Insurance Partners Biztosítási Alkusz Kft. 465 millió forint nettó árbevételt ért el 2019-ben, ami 16 százalékos növekedés az előző évhez képest. A biztosítási piacon több mint 16 éve tevékenykedő, a nagyvállalati ügyfelek kiszolgálására szakosodott Hungarikum Alkusz az egyedi igényeket kielégítő nagyvállalati biztosítási megoldások szakértője.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com