Tovább terjeszkedik Lengyelországban a Cordia lakásfejlesztő

A magyar tulajdonú Cordia lakásfejlesztő a Lengyelországban eddig átadott több mint ezer lakás után a következő négy évben 17 projektben további mintegy 2600 otthon felépítését tervezi - közölte a Cordia hétfőn az MTI-vel.A vállalat négy lengyel városban van jelen: Varsó, Krakkó és Gdansk után a Balti-tenger partján található üdülőváros, Sopot piacára is belépett, az itt épülő lakások értékesítése 2020 első negyedévében indul. A Cordia középtávon arra törekszik, hogy az erős helyi versenytársak között a 10 legnagyobb szereplő közé küzdje fel magát Lengyelországban, évi 1500-2000 lakás átadásával.

   
Lengyelországban az új lakások iránti keresletet erősíti a tempós GDP-növekedés, az alacsony munkanélküliségi ráta, a kiszámítható béremelkedés, a jelzáloghitelek alacsony kamatszintje és a gyermeket nevelő családok lakásvásárlását segítő, idén nyáron bevezetett állami támogatás is. Mindezek eredményeként folyamatosan nő az új lakások átlagos négyzetméterára - fejtették ki a közleményben.
   

Példaként említették, hogy Varsóban a magas szintű szerkezetkész új otthonok négyzetméterenkénti átlagára a második negyedév végén 9,2 ezer zlotyi volt, ami az egy évvel korábbi átlagárat közel 7 százalékkal, a két évvel azelőttit pedig több mint 16 százalékkal múlja felül. Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója szerint a varsói piacon további áremelkedés valószínű, ugyanis a 9,2 ezer zlotys (ami 705 ezer forintnak felel meg) négyzetméterár alacsonyabb, mint a budapesti újlakás-piacra jellemző mintegy 900 000 forintos, szintén a magas szintű szerkezetkész állapotra vonatkozó négyzetméterenkénti átlagár.
    

A Cordia a Futureal-csoport tagja, amely a közép-európai régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő és befektető cégcsoportja. A Cordia eddig Magyarországon és külföldön 5500 lakást értékesített, több mint 4000 lakás építése jelenleg is zajlik, további több mint 5000 otthon fejlesztése pedig előkészítési szakaszban van.
    

A Cordia korábbi közlése szerint a vállalat konszolidáltan - a magyarországi és a külföldi piacokon együttesen - 61,7 millió euró árbevételt ért el 2018-ban az egy évvel korábbi 22,3 millió eurót követően. A bruttó nyereség a 2017-es 12,8 millió euróról közel 24 millió euróra emelkedett tavaly.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com