Továbbfejlesztik az uniós adórendszert az elektronikus kereskedelmi csalások ellen

Továbbfejlesztik az uniós adórendszert az elektronikus kereskedelemben elkövetett csalások elleni fellépés és a kisvállalkozások növekedésének elősegítése érdekében - írta az Európai Bizottság közleménye pénteken.Az uniós tagállamok pénteken megállapodásra jutottak, amelynek értelmében az adócsalás elleni küzdelemért felelős hatóságok hozzáférhetnek majd az online vásárlásokra vonatkozó adatokhoz, ami megkönnyíti az ágazatban elkövetett, az EU-ban évente mintegy 5 milliárd euróra becsült áfacsalások elleni küzdelmet. Mindemellett a megállapodás elősegíti a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek csökkentését is - számol be a sajtóközlemény.

    
Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az Európai Bizottság az elmúlt öt évben figyelemre méltó eredményeket ért el az uniós áfarendszer egyszerűsítését illetően, ezáltal csökkentve a csalás lehetőségét és könnyítve a jogszerűen tevékenykedő vállalkozások terheit.
    

"A tagállamok egyértelműen azonos álláspontot képviselnek e célokat illetően, és remélem, hogy ez a lendület a rendszer alapját képező jogszabályok nagyszabású reformjához vezethet" - nyilatkozta Moscovici. Az uniós pénzügyminiszterek korábbi megállapítása szerint az utóbbi évek nagyarányú áfakiesése arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió áfaszabályait teljes körűen meg kell reformálni, és a tagállamoknak szorosabban együtt kell működniük az áfacsalás visszaszorítása és a jogszerű üzleti és kereskedelmi tevékenységek megkönnyítése érdekében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com