További korrekció és kivárás várható a kereskedésben

Elemzők szerint a Budapesti Értéktőzsde szerdai kereskedésében további korrekció és kivárás várható.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, az amerikai piacok iránykereséssel zártak, az ázsiai piacokon vegyes kép rajzolódik ki. Jelezte, a héten várhatóan felpörögnek az események a tőzsdéken, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerda este jelenti be a kamatdöntő ülés eredményét, csütörtökön a brit választás lesz napirenden, az Európai Központi Bankban is kamatdöntő ülés lesz.
Szerinte ezek miatt a piacok szerdán nem köteleződnek, alapvetően kivárás várható.

    
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, hogy szerdán várhatóan folytatódik a korrekció a Budapesti Értéktőzsdén. Felidézte, hogy kedden a korábbi új csúcsok után a BÉT-en negatív korrekció, és profitrealizálás indult, amelyet az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat is támogatott.
    

Az Equilor vezető elemzője szerint várhatóan szerdán délelőtt is folytatódik a keddi tendencia, különösen az OTP árfolyamában lehet számítani további eladásokra, hiszen az elmúlt hetekben jelentősen emelkedett a bankpapír árfolyama. A Mol grafikonján 2850 forintnál húzódik a következő támasz, erre érdemes figyelni. A Richter árfolyamában továbbra is az 5750-5800 forintos támasz-zóna lehet kiemelt fontosságú, amelynek letörése komolyabb teret nyithatna meg lefelé. A Magyar Telekom mozgásában nincs változás, a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyammozgását.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 391,86 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 44 248,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,41 százalékkal 2880 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 1,46 százalékkal 14 890 forintra esett, forgalmuk 11,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 440 forintot ért, forgalma 256,3 millió forint volt. A Richter-papírok 15 forinttal, 0,26 százalékkal 5860 forintra gyengültek, forgalmuk 1,8 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

Reklámbotrányok, amelyek mellett eltörpül a Coca-Cola plakátügye

A Fanta, a Dove, a Pepsi, a Benetton és a Bud Light is felháborította a világot.

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

http://ujhazak.com