Továbbra is 30 százalék felett az import az áramfelhasználásban

A magyarországi bruttó villamosenergia-felhasználás 43,75 terawattóra volt 2015-ben, ebből 31,28 százalék volt az import, aránya csaknem megfelelt a 2014. évinek - ismerteti honlapján a Magyar Villamoseneregia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir).

A frissen összeállított 2015. évi adatok szerint a hazai bruttó villamosenergia-felhasználás 2,7 százalékkal emelkedett tavaly a tavalyelőtti 42,56 terawattóráról.

Az export-import szaldó megközelítette a 13,7 terawattórát, mintegy 300 gigawattórával haladva meg a 2014. évit, amikor az import részaránya 31,44 százalékot tett ki éves szinten.

mavir

Az elmúlt évben áprilisban volt a legmagasabb a behozatal aránya, ekkor meghaladta a felhasználás 41 százalékát, hasonlóképpen, mint 2014 áprilisában. Magas volt az import tavaly májusban és júliusban is (38,1, illetve 38,3 százalék).

Tavaly a hazai villamosenergia-rendszer legnagyobb terhelése július 8-ára esett, 6457 megawatt volt, ekkor a napi átlaghőmérséklet elérte a plusz 26,2 Celsius fokot. A téli csúcs január 8-ára esett, mínusz 4,5 fokos napi átlaghőmérséklet mellett 6447 megawatt kapacitást kellett üzemeltetni.

A villamosenergia-rendszer eddigi legmagasabb összes felhasználása 2008-ben volt, akkor meghaladta a 43,9 terawattórát.

A magyar villamosenergia-rendszer eddigi legnagyobb terhelését 2007. november 29-én regisztrálták, amikor a bruttó rendszerterhelés elérte a 6605 megawattot.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com