Továbbra is mérsékelt inflációt várnak az elemzők

A szeptemberi újabb rezsicsökkentésnek is köszönhetően mérsékelt maradhat a magyarországi infláció a következő hónapokban az MTI által megkérdezett elemzők szerint.

kshA Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt adatai szerint augusztusban 0,2 százalékos volt az infláció éves összehasonlításban. Az előző hónaphoz, júliushoz mérten 0,2 százalékkal csökkentek az árak.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette: az elkövetkező hónapokban is mérsékelt lehet az infláció, 0 százalékot alig meghaladó számok valószínűek, különösen a szeptemberi újabb energiaár-csökkentő lépések miatt.

Év végére azonban már 1 százalékra ugorhat a fogyasztói árindex, amikor megszűnik a tavaly novemberi, kormányzati rezsicsökkentés bázishatása - fűzte hozzá a szakértő.

Az élelmiszerek és a ruházati termékek szezonális árcsökkenése elmaradt a tavalyitól, ami a belső kereslet élénkülésére utal, de magyarázza az élelmiszerárak igen alacsony bázisa is - véli az Erste szakértője.

Éves átlagban 0,1 százalék körül maradhat az infláció, jövőre viszont már jelentősebb drágulás jöhet - fejtette ki Gabler Gergely a tájékoztatásban, hozzátéve: 2015 végére 3,6 százalékra is ugorhat a mutató, több tényező együttes hatása miatt. A forint jelentősebb gyengülése idővel az üzemanyagon kívül más importtermék árában is megjelenik, de az Európai Központi Bank (EKB) törekvése, hogy emelje az euróövezeti árindexet, és a dollár hirtelen felértékelődése szintén az importált inflációban csapódhat le - írja a szakértő.

Ezen kívül a belső keresletben is látható élénkülés, de az energiaárak és élelmiszerek terén látható alacsony bázis is hozzájárul az éves infláció várható felfutásához - tette hozzá.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azonban várhatóan a cél feletti infláció esetén sem kezd kamatemelésbe jövő év végéig, kiváltképp az EKB további monetáris lazítása után - véli Gabler Gergely.

Tóth Gergely, a Buda-Cash Brókerház elemzője szintén úgy vélte, alacsony maradhat az infláció a következő hónapokban, de az idei év végétől érezhetően nőhetnek a fogyasztó árak, ami miatt 2015-ben már átlagosan 2-2,5 százalék körüli infláció várható.

A szakértő szerint a mostani, 0,2 százalékos fogyasztói árnövekedés megfelelt a várakozásoknak.
Tóth Gergely hozzáfűzte, hogy a gyenge forint nem látszik az inflációban, vagyis nincs importált infláció a gyenge forint miatt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com