Továbbra is visszafogott inflációra számítanak az elemzők

A következő hónapokban is visszafogott inflációra számítanak az MTI-nek nyilakozó elemzők, miután a februári fogyasztói áridex lényegesen alacsonyabb lett a piac által vártnál.

Az idén februárban 0,1 százalékos volt az éves szintű infláció, és az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak a Központi Statisztikai Hivatal kedden közöldt adatai szerint. Londoni pénzügyi elemzők 0,2-0,6 százalék közötti előrejelzéseket adtak a tizenkét havi februári inflációra. Az elemzők kiemelték, hogy a szezonálisan kiigazított maginfláció is érdemben csökkent, februárban 2,8 százalékra lassult a januári 3,4 százalékról. Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője szerint az idén az első félévben továbbra is nagyon visszafogott lesz az infláció alakulása, mivel még legalább két rezsicsökkentés lesz.

Éves átlagban így 1 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak.

infláció-index-érme-deviza-300x199A maginfláció úgy tudott érdemben csökkenni, hogy közben a gazdaság teljesítménye erőteljesen "robogott", az ipar 6,1 százalékos bővüléséhez mérten rendkívül visszafogott volt az infláció - hangsúlyozta az elemző. Véleménye szerint erre az a lehetséges magyarázat, hogy a magyar gazdaságot kínálati impulzus érte. Ez azt jelenti, hogy megnő a termelési kapacitás, ami egyszerre növeli a GDP-t és csökkenti az inflációt - fejtette ki. Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője rámutatott: gyakorlatilag stagnálást mutattak az árak februárban, annak ellenére, hogy a háztartási energiaárak tavalyi első csökkentésének hatása kiesett a mutatóból, és ez nagyobb mértékű emelkedést indokolt volna. A meglepetést véleménye szerint túlnyomó részben a szolgáltatások árainak egyhavi 0,3 százalékos visszaesése, illetve éves szinten a vártnál lényegesen kisebb mértékű, 2,1 százalékos növekedése okozta, ami elsősorban az ingyenes készpénzfelvétel bevezetésének köszönhető.

Kiemelte: kedvező, hogy a maginfláció 2,8 százalékra, azaz a 3 százalékos inflációs cél alá csökkent. Hozzátette, hogy a maginflációban továbbra is megjelennek egyedi hatások, amelyek az év során kiesnek, így az év második felében a maginflációs mutató tovább mérséklődhet. A TakarékBank szakértője az első félévben 0,5 százalék körül, a második félévben 1 százalék körül ingadozó inflációval számol, az éves átlagos fogyasztói áremelkedés várakozása szerint 0,8-1 százalék lehet 2014-ben. Suppan Gergely hozzátette: mivel az infláció az inflációs célkitűzést feltehetően nem éri el belátható időn belül, önmagában lenne tere további kamatcsökkentésnek, azonban a forint instabilitása és a kockázati megítélés romlása miatt már igen szűk a mozgástér, ezért fokozott óvatosságra lehet szükség.

Gabler Gergely, az Erste Bank vezető elemzője is hangsúlyozta, hogy az energia- és az élelmiszerárak hatását kiküszöbölő maginflációs mutató 2,8 százalék volt, ami jól mutatja, hogy elsősorban ez a két fogyasztói termékcsoport felelős a rekordalacsony árindexért. Hozzáfűzte, hogy a jövedéki adó emeléseknek és a dohány kiskereskedelmi árrés emelkedésnek köszönhetően továbbra is a szeszesital és a dohánytermékek ára nőtt a leginkább éves szinten. A szolgáltatásokon belül azonban kiugró mértékben nőtt a pénzügyi szolgáltatások díja is, ami a tranzakciós illeték évközi emeléseinek köszönhető, bár ezt némileg ellensúlyozta a februártól ingyenessé tett havi kétszeri készpénzfelvétel.

Az Erste elemzője az év hátralevő részében az infláció fokozatos emelkedését várja, elsősorban a tavalyi alacsony bázis következtében, éves átlagban 1 százalékos fogyasztói árindexszel számol. Hozzátette, hogy ez nagyban függ a forint idei alakulásától is, ha tartósnak bizonyul a gyenge forint, akkor az idővel beépül az inflációba is.
forrás.mti

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com