Tőzsde - Emelkedéssel nyitottak a főbb európai piacok

Emelkedéssel nyitottak pénteken a vezető európai értéktőzsdék.tozsdeA frankfurti DAX-index 0,17 százalékos, a londoni FTSE-100 index 0,13 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,16 százalékos pluszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,26 százalékkal növekedett, míg az FTSEurofirst 300 index 0,10 százalékkal csökkent, de gyorsan emelkedni kezdett.
Az előző napi erős drágulás után a kőolaj világpiaci ára pénteken is felfelé araszolt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj októberi szállításra hordónként (159 liter) 47,95 dollárba került péntek délelőtt kilenc óra körül, 39 centtel, 0,81 százalékkal nőtt az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára októberi szállításra hordónként 27 centtel, 0,63 százalékkal, 42,83 dollárra drágult. A határidős Brent 10,25 százalékkal, a WTI pedig 10,26 százalékkal drágult a csütörtöki kereskedés alatt.

Az eurót 1,1267 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, ami napi szinten 0,18 százalékos erősödés. Az eddigi kereskedésben az euró legalacsonyabb árfolyama 1,1231, a legmagasabb pedig 1,1271 dollár volt.

Csütörtökön több mint 3 százalékos nyereségben zártak az európai tőzsdemutatók. A FTSE-100 index 3,56 százalékkal, 6192,03 pontra, a DAX-index 3,18 százalékkal, 10 315,62 pontra, a CAC-40 pedig 3,49 százalékkal, 4658,18 pontra ugrott.

Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 3,47 százalékkal, 3280,78 pontra, az FTSEurofirst 300 index pedig 3,57 százalékkal, 1430,21 pontra emelkedett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com