Emelkedéssel nyitottak a főbb indexek New Yorkban

A kedvező foglalkoztatottsági adatoknak köszönhetően emelkedéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén pénteken.tozsdeA 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,02 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,07 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,26 százalékkal emelkedett nyitáskor. A nyugat-európai tőzsdeindexek erős mínuszban állnak: fél négy körül a frankfurti DAX-30 index 0,76 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,72 százalékkal, a londoni FTSE-100 index pedig 0,80 százalékkal állt előző napi záróértéke.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,0923 dollárt adtak, 0,23 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A kőolaj világpiaci ára esik. Közép-európai idő szerint péntek délután fél négy körül a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári szállításra hordónként (159 liter) 40,09 dollárba került, 99 centtel, 2,41 százalékkal csökkent az ára.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára januári szállításra hordónként 71 centtel, 1,63 százalékkal, 43,13 dollárra esett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Csütörtökön még csökkenéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 1,41 százalékkal 17 479,21, az S&P 500-as mutató 1,43 százalékkal 2049,76 pontra, a Nasdaq Composite pedig 1,67 százalékkal 5037,53 pontra süllyedt.

A befektetők hangulatán sokat javított a munkaügyi minisztérium pénteken közzétett jelentése, miszerint az amerikai gazdaságban a nem mezőgazdasági ágazatokban 211 ezer új munkahely létesült novemberben, ebből 197 ezer a magánszektorban, 14 ezer pedig az állami szektorban.

Elemzők 200 ezres növekedést vártak novemberre az októberi 298 ezer után. A munkanélküliségi ráta nem változott, 5,0 százalékon maradt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com