Tőzsdére lépést is tervez az átalakult WebEye Telematics Zrt.

Részvénytársasággá alakult, és folyamatos növekedés mellett tőzsdei belépést fontolgat a magyar tulajdonú telematikai, flottakövető szolgáltatást nyújtó cég, a WebEye.Németh Pál, a WebEye Telematics Zrt. vezérigazgatója a cég keddi, budapesti sajtóbeszélgetésén elmondta: idén novemberben zárult a Webeye International Kft. és a Lambda-Com Kft. egyesülése, a jogutód cég a WebEye Telematics Zrt. lett.

    
A létrejött, háromszáz dolgozót foglalkoztató cégcsoport céljai között szerepel, hogy az árbevételét megduplázza, azon belül az export arányát 80 százalék fölé emelje öt éven belül, tovább az általuk kezelt telematikai végpontok számát 64 ezerről 200 ezerre növelje. Az egyesült vállalatok együttes árbevétele tavaly elérte a 16 millió eurót. A cégcsoport stabilan, kétszámjegyűen növekszik évről-évre. Idén 18,2 millió euró árbevételt terveznek elérni, hosszú távú terv szerint 2023-ra elérik a 30 millió eurót - fejtette ki a vezérigazgató. Hozzátette, hogy az átalakuláshoz országonként leányvállalati struktúrát alakítanak ki.
    

A növekedéshez tőzsdei tőkebevonást is terveznek, a tőzsdére lépésről a cégvezető azt mondta: azt a jelenlegi terveik szerint hét éven belül szeretnék megvalósítani, és további akvizíciókat is terveznek, hogy a régióban piacvezetők legyenek. Tóth Levente, a WebEye kereskedelmi igazgatója elmondta: az ügyfeleik főleg közúti logisztikai vállalatok, ahol gyors a technológia fejlődése, az adatmennyiség exponenciálisan nő.


A közúti fuvarozásban az ágazati előrejelzések alapján 2030-ig a forgalom háromnegyede továbbra is a közúton történik. A szállítási költségek a várakozások szerint csaknem felére csökkennek, részben az önvezető és elektromos járművek elterjedésével, nő a járművek kihasználtsága és hatékonysága, a kiszállási idő pedig 40 százalékkal csökken. A piac átszerveződésével a telematika 100 százalékban elterjed majd, ami jelentős ugrást jelent - mutatott rá. Az iparágak között a dolgok internetének (IoT) elterjedése a logisztikában lesz az egyik legjelentősebb.
    

Az elemzések szerint az európai piacon jelen lévő cégek 38 millió gépjárművel fuvaroznak, ennek 80 százaléka 3,5 tonna alatti jármű. Ez a cégnek azt jelenti, hogy nyitnia kellett a nehézgépjárművek felől a kishaszonjárművek irányába - mondta. A vállalat Magyarország mellett a lengyel és a román piacra fókuszál. A cég magyarországi kereskedelmi és fejlesztőközpontja mellett 14 országban van jelen, ezzel Európa egyik legnagyobb lefedettséggel rendelkező telematikai szolgáltatója.


A fejlesztőközpontjuk Fóton és Szegeden található. A cég által fejlesztett telematikai rendszer alapja egy műholdas navigációs rendszer, amelynek segítségével a fuvarozó cégek azonnali és rendszeres visszajelzéseket kapnak a flottájuk helyzetéről, fogyasztásáról, és a programozáskor beállított paraméterekről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com