Trenkwalder: idén több mint 1,3 millió forintra emelkedett a rehabilitációs hozzájárulás éves összege

A munkaadók által évente fizetendő rehabilitációs hozzájárulás idén az előző évhez képest 8 százalékkal, 1 341 000 forintra emelkedett - közölte a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint ezt az összeget kell a hiányzó létszám után fejenként az államkasszába fizetnie minden 25 dolgozónál többet foglalkoztató társaságnak, ahol a megváltozott munkaképességűek száma nem éri el a teljes állomány 5 százalékát.

      
Hozzátették, a rokkantak foglalkoztatását az is ösztönözheti, hogy míg 2018-ban csak a mintegy 32 ezer rehabilitációs kártyával rendelkező munkavállaló foglalkoztatásánál mentesülhettek a munkaadók a 19,5 százalékos szociális hozzájárulás befizetésétől, idén ez a kedvezmény már mintegy 400 ezer, komplex szakvéleménnyel rendelkező megváltozott munkaképességű személy után járhat - akár részesül az illető ellátásban, akár nem.
      

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására az is kedvezően hathat, hogy a minimálbér emelkedése miatt 2019. január 1-től 8 százalékkal, 223 500 forintra nőtt a rokkantsági ellátás mellett végezhető munka jövedelemkorlátja. Ugyanakkor a Trenkwalder megjegyezte, hogy mivel a munkaerőpiacon ennél gyorsabb ütemben emelkednek a bérek, ez a kereseti korlát a korábbiaknál jobban visszafoghatja az érintett dolgozók munkavállalási kedvét. Erre a problémára a cég szerint megoldást jelenthet, ha a kereseti korlát átlépése nyomán a munkavállaló nem az ellátás egészétől, csak annak egy részétől esik el.
      

A közlemény idézte Balog Lajost, a Trenkwalder rehabilitációs üzletágának vezetőjét, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy már a megváltozott munkaképességű munkavállalók is vándorolni kezdtek a gazdaságilag fejlettebb régiók felé, ahol a munkáltatók gyakran szállást vagy ahhoz kapcsolódó támogatást, illetve esetenként speciális egészségügyi szolgáltatásokat kínálnak számukra.
      

A Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft., amely Magyarországon már több mint 20 éve működik, a munkaerő-kölcsönzés területén az egyik piacvezető társaság: 2017-ben több mint 5000 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztatott, árbevétele pedig megközelítette a 18 milliárd forintot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com