Trump: a vírus terjedése meglepte a világot, Washington gazdaságélénkítő intézkedéseket ígér

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az új koronavírus terjedése meglepte a világot - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban, egyúttal széleskörű intézkedéseket ígért az amerikai gazdaság élénkítésére.Az elnök egyebek között a személyi jövedelemadó csökkentését, vagy az órabérben dolgozó, de megbetegedett emberek fizetésének kiegészítését helyezte kilátásba. Közölte: kedden sajtókonferenciát tart majd azokról a lépésekről, amelyek révén a kormányzat a járvány miatti gazdasági visszaesésnek próbálja elejét venni. Minderről a Mike Pence amerikai alelnök irányította munkacsoport még kedden egyeztet a kongresszusban.

    
Trump kifejtette, hogy az amerikai gazdaság szerinte nagyon erős, de az új típusú vírus megjelenése - mint fogalmazott - "váratlanul érte az egész világot". A szövetségi kormányzat eddigi intézkedéseire utalva leszögezte: "mi nagyon, nagyon jól kezeljük a dolgokat. Szerintem mi nagyszerű munkát végeztünk". Elmondta azt is, hogy a kormányzat kapcsolatban áll a légitársaságok és a nagyobb hajótársaságok vezetőivel, Pence alelnök pedig kedden a főbb egészségbiztosítók képviselőivel egyeztet.
    

A Fehér Házban tartott sajtókonferencián részt vett Mike Pence alelnök, Alex Azar, az egészségügyi minisztérium vezetője, valamint Jerome Adams tisztifőorvos is. Pence arról tájékoztatott, hogy a kaliforniai partoknál veszteglő Grand Princess üdülőhajó - amelyet napok óta nem engedtek kikötni San Franciscóban - befutott Oakland kikötőjébe, és megkezdődött az utasok átszállítása kaliforniai, arizonai és georgiai katonai támaszpontokon kialakított karanténba. A kötelező elkülönítés előreláthatóan 14 napig tart majd. Az óriáshajó fedélzetén 54 országból mintegy 3500 utas tartózkodik.
    

A 237 kanadai állampolgárságú utasért az ottawai kormányzat külön repülőgépet küldött, hogy hazaszállítsa őket. Az amerikai alelnök tájékoztatása szerint az üdülőhajón 21 embert - két utast és a kiszolgáló személyzet 19 tagját - már diagnosztizáltak az új koronavírusos fertőzéssel, őket a hajón el is különítették. Közben kiderült, hogy a Princess hajótársaság egy további üdülőhajója, a Panamában és a Karib-tengeren hajózó Caribbean Princess szintén nem köthetett ki - a Nagy-Kajmán szigeten -, mert gyaníthatóan koronavírusos fertőzöttek vannak a hajón, ezért visszafordult a floridai Fort Lauderdale felé. A hajózási társaság közleménye szerint elővigyázatosságból senkit nem engednek majd kiszállni, illetve mindenkit kötelezően karanténba helyeznek majd.
    

Donald Trump és Mike Pence vasárnap Floridában Ron DeSantis kormányzóval és a hajózási társaságok vezetőivel arról tárgyalt, hogy a megbetegedett utasok karanténba szállítását a szövetségi kormányzat finanszírozná. Az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) keddre ígérte a karanténba helyezésre és a betegség kezelésére vonatkozó új irányelvek közzétételét.
    

Hétfőn kiderült, hogy öt amerikai republikánus politikus önkéntesen karanténba helyezte magát, mert részt vett a legnagyobb amerikai konzervatív mozgalom, a CPAC pár nappal ezelőtt Washington mellett rendezett konferenciáján, ahol kapcsolatba került egy azóta bizonyítottan fertőzött résztvevővel. A politikusoknak egyelőre nincsenek tüneteik, de óvatosságból karanténba vonultak. Egyikük, Matt Gaetz floridai képviselő hétfőn Donald Trumppal együtt, az elnöki gépen utazott vissza Washingtonba.
    

Mike Pence kérdésre válaszolva közölte: nem tudja, hogy Donald Trumpon végeztek-e vírustesztet. A Pentagon hétfő esti közlése szerint hasonlóképpen önkéntes karanténba helyezte magát Christopher Cavoli, az Egyesült Államok Európában állomásozó haderejének altábornagya. Az amerikai védelmi tárca közleménye szerint Cavoli egy nemrégiben tartott konferencián gyaníthatóan megfertőződhetett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com