Tudástárat hoz létre az ITM a gyorsan növekvő vállalkozások segítésére

Tudástárat hoz létre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a gyorsan növekvő és innovatív vállalkozások segítésére a Magyar multi program keretében - közölte a minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.György László azt mondta, ehhez tudásátadásban jártas vállalkozások közreműködését várják, akik négy nagy területen - műszaki termék- és szolgáltatásfejlesztésben, márka- és arculatépítésben, pénzügyi tudatosságban és szervezeti fejlesztésben - nyújtanak majd segítséget.

    
Ezek a vállalkozások egy gyűjtőportálon szerepelnek majd, ahol értékelni lehet az általuk nyújtott szolgáltatásokat - tette hozzá. Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a Magyar multi programban olyan hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások vehetnek részt, amelyek három egymást követő évben évi húsz százalékkal nőttek, vagy exportjuk évi 50 százalékos ütemben fejlődött.
   

Ezeknek a vállalkozásoknak vissza nem térítendő támogatásokkal és tudásátadással szeretnének segíteni abban, hogy olyan tudásra tegyenek szert, amellyel új szervezetet építhetnek, hatékonyabbá tehetik működésüket, és tudnak pénzügyileg tervezni, valamint technológiát váltani - tudatta. Hangsúlyozta, a program célja, hogy ezek a kis- és középvállalkozások nagyvállalatokká váljanak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com