Turi-Kovács: a földprogram hosszú távú megoldást jelenthet a magyar falvaknak

A jelenlegi földprogram hosszú távon megoldást jelenthet a magyar falvaknak - közölte Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke szombati sajtótájékoztatóján Debrecenben.Turi-Kovács BélaA fideszes országgyűlési képviselő - aki a tavaly elkezdett országos megyejárása keretében érkezett Hajdú-Biharba - azt mondta, céljuk a megye széthullott kisgazda szervezeteinek újjáélesztése. Támogatják a kormányfő által kezdeményezett népszavazást, a kötelező betelepítés elleni kvótareferendumot, hiszen "a nép hangját időnként meg kell jeleníteni" - közölte.

Úgy tűnik, a visegrádi négyeken (V4) kívül a többi EU-tagállam belenyugodott a kvótába, ezért kell a nép támogatását megnyerni, és megkérdezni nyolcmillió embert - emelte ki Turi-Kovács Béla. A polgári kisgazdák vállalták a mozgósítást a népszavazásra, amelynek sem alkotmányos, sem nemzetközi akadálya nincs - jelentette ki.

A jelenlegi földprogramról szólva azt mondta, hogy a tartós haszonbérbe adást támogatták, ám a haszonbérbe adott földek eladását nem. A három hektár körüli földek eladásával egyetértenek, de a nagy, összefüggő területeket meg kell tartani, sőt gyarapítani, majd a kistelepülések hasznára fordítani - tette hozzá.

Turi-Kovács Béla szerint a földeladásokból befolyt összeget termőföld vásárlására kell fordítani, amivel a szociális szövetkezeteket hozhatják helyzetbe, megmentve ezáltal az elszegényedett falvak népességét. A KPE elnöke szorgalmazta a mezőgazdasági alapismeretek oktatásának bevezetését az általános iskola felső tagozatában, majd végzés után ingyenes vizsga letételének lehetőségét azoknak, akik földműveléssel szándékoznak foglalkozni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com